A Bosch csoport vezetője lett Az év külföldi vállalatvezetője

A Budapest Business Journal (BBJ) által alapított, Az év külföldi vállalatvezetője díjat Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője, míg a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) különdíját Kersten Bachmann, a Takata Safety Systems Hungary Kft. ügyvezetője kapta.


A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Az év külföldi vállalatvezetője díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezetőnek ítélik oda, aki az évben kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért.

Javier González Pareja a közleményben kiemelte, azon dolgoznak, hogy a Bosch munkaadóként és piaci szereplőként továbbra is fontos szerepet játsszon Magyarországon.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke a közleményben úgy fogalmazott, fontosnak tartják elismerni azt a céget, amelyik kimagaslóan sokat tett azért, hogy minél több magyar beszállító vehessen részt a termelési és a gyártási folyamataiban.

A Takata 2013. november 15-én jelentette be, hogy a Miskolcon építi meg a cég a legnagyobb és legmodernebb üzemét. Azóta felépült a 60 ezer négyzetméteres gyár, ahol a   beépülő alkatrészek gyártásának folyamatához és a kapcsolódó szolgáltatásokhoz folyamatosan növeli magyar beszállítók arányát - írják közleményükben a szervezők.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: