A Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége bízik a megállapodásban

A munkáltatót képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége a társaságcsoport tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogató közreműködésével optimista a tartós munkabékét biztosító 2015. évi alágazati bérmegállapodás mielőbbi megkötését illetően - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.


A közleményben a munkaadó képviselője hangsúlyozza: folyamatos tárgyalásban állnak a volt Volán társaságok munkaadói és munkavállalói érdekképviseletei.

"A Volán társaságok integrációja során a munkáltatók és a szakszervezetek ismét bebizonyították kompromisszumkészségüket. A létrejött közlekedési központok menedzsmentjei és szakszervezetei számára a soron következő feladat a 2015. évi bérmegállapodások megkötése" - áll a közleményben. 

A volt volánbuszosokat, 18 ezer munkavállalót képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) hétfőn az alágazati bértárgyalás 4. fordulóját követően azt közölte: országos demonstrációra készül, ha nem sikerül megállapodniuk a béremelésről. 

Baranyai István, a KKSZ elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: 6,5 százalékos béremelést kértek a munkáltatótól, amiből 4,5 százalékos bérfejlesztés minden állománycsoportra vonatkozna, további 2 százalékos emelés a régión belüli bérfeszültségek kezelésére szolgálna. Hozzátette: tavaly sikerült megállapodni, akkor 3 százalék fölötti béremelés volt az ágazatban.

A szakszervezetek szerint most az gátolja a megegyezést a munkáltatói képviseletekkel, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt (MNV) ragaszkodik az úgynevezett tervezési irányelvekhez, amelyek szerint a 2014. évi bértömeg nem emelkedhet idén. 

Felidézték: a 2015-ös minimálbérről, a garantált bérminimumról, valamint keresetnövelési ajánlásról megegyeztek a munkavállalók és a munkáltatók képviselői a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén, amit Magyarország kormánya nevében Varga Mihály írt alá. Baranyai István elmondta: mivel a munka törvénykönyve vonatkozik a közlekedési szakszervezetekre, nem a közszférához, hanem inkább a versenyszférához tartozónak tekintik magukat. "A piacról élünk, termelő tevékenységet végeznek az autóbuszvezetők, versenyezni kell a feladatokért" - fogalmazott a KKSZ elnöke.

Kedden sztrájkbizottság megalakítását jelentette be a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), mivel a munkáltató a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. dolgozóinak nem emel bért, amit a SZAKSZ felháborítónak és a szakszervezet számára elfogadhatatlannak tart - közölte az érdekképviselet az MTI-vel. A munkáltató hangsúlyozza, hogy az alágazati bértárgyalásokat követően kíván javaslatot tenni, és a helyi kollektív szerződésben is február 28. a bértárgyalások záró időpontja.

Dobi István, a SZAKSZ elnöke az MTI-nek elmondta: kitűzték a sztrájk időpontját is, március 23-ától március 28-áig, és hamarosan elkezdődnek az egyeztetések az elégséges szolgáltatásról. Az érdekképviselet a közlekedési társaság több mint 2000 dolgozóját képviseli. 

Horváth Zoltán megbízott jogi és humánpolitikai igazgató, a munkáltató részéről a tárgyaló delegáció vezetője kedd este, a helyi bértárgyalás második fordulóját követően az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. vezetése az alágazati szinten folyó bértárgyalás lezárása után, az ott meghatározott mértéket figyelembe véve kíván javaslattal élni a 2015. évi bérfejlesztésről. 

A munkáltatói delegáció vezetője közleményében azt írta: a helyi munkavállalói érdekképviseleti szerveknek azt javasolják, hogy várják meg az alágazati bértárgyalások lezárását.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: