Megjelent a késedelemben lévő projektek listája

Megjelent a késedelemben lévő uniós támogatású állami, illetve önkormányzati fejlesztések listája pályázati honlapon.


A kormány elhatározása szerint Magyarország úgy zárja a 2015-ös évet, hogy a 2007-2013-ra megítélt uniós forrásokat teljes egészében lehívja - áll a honlapon megjelent tájékoztatóban.

Az ország 2007-ben 8200 milliárd forint lehívására kapott lehetőséget. Ennek eléréséhez a korábbi években a kabinet mintegy 1000 milliárd forint értékben engedélyezett túlvállalást, vagyis csaknem 9200 milliárd forint pénzügyi kötelezettséget vállalt a kormány, számolva azzal, hogy lesznek olyan fejlesztések, amelyeket nem lehet befejezni.

Már csak pár hónap van hátra a 2007-2013-as fejlesztési ciklus pénzügyi zárásáig, ez év decemberéig nem csak a támogatott fejlesztéseket kell befejezni, hanem a pénzügyi elszámolást is le kell zárni minden futó fejlesztés esetében. A pályázatokon nyertes vállalkozásoknak, állami intézményeknek, háttérintézményeknek ki kell fizetniük szállítóikat.

A futó fejlesztések soron kívüli felülvizsgálata lehetővé teszi, hogy a kormány egyes, korábban támogatott fejlesztésektől elvonja a forrást, és a zárásra minimalizálja az ország költségvetési kockázatát - olvasható a Miniszterelnökség tájékoztatásában.

Úgy fogalmaznak: ezt a fejlesztéspolitikai kérdést is a lehető legtranszparensebben kezeli a Miniszterelnökség, ezért nyilvánosságra hozzák azokat az állami fejlesztéseket, amelyek esetében kockázatosnak ítélik a megvalósítás lehetőségét.

Pár hónapon belül az érintett állami szereplőkkel közösen hoznak döntést arról, hogy mely fejlesztést törlik a támogatott projektek közül, és ezzel miként csökkentik az ország költségvetési kockázatát.

A gazdasági élet szereplőit ezzel párhuzamosan levélben értesítik arról, ha fejlesztéseik megvalósítását kockázatosnak ítélik.

A pályázók besorolásától függetlenül mindenkire vonatkozik a tiltás, hogy ha késedelmes projektje van folyamatban, ennek lezárásáig új támogatást nem kaphat az államtól a Széchenyi2020 pályázati rendszerben - hangsúlyozza a Miniszterelnökség. Hozzátették: ha egy állami intézmény esetlegesen forrást veszít, a kormány döntése értelmében ennyivel csökkentik az adott szervezet 2016. évi központi költségvetési támogatását, de a szankció nem érintheti az állami szerv által ellátott közfeladatokat.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára múlt heti sajtótájékoztatóján közölte, hogy ezen a héten szerdán nyilvánosságra hozzák az összes késedelemben lévő állami projektet, amely miatt az országot forrásvesztési kockázat fenyegeti.

(A késedelmes projektek listája a http://palyazat.gov.hu/kesedelmes_projektek oldalon elérhető.)

Forrás: MTI 

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: