A pénzügyi világválság óta a legmagasabb szintet érte el a nemzetközi fúziós és akvizíciós (M&A) ügyletek összértéke 2014-ben az Allen&Overy legfrissebb piaci jelentése szerint.
Hugh Owen, az Allen&Overy Délkelet-Európáért felelős partnere sajtóbeszélgetésen csütörtökön ismertette: a cég 2012 és 2014 között több mint 400 ügyletben működött közre, az ügyletek száma az elmúlt három évben folyamatos növekedést mutat. Míg 2012-ben 124, 2013-ban 135, tavaly 170 fúziós és akvizíciós ügyletben működtek közre, közülük 55 ügylet érintette a kelet-közép-európai (KKE-) régiót. A globális piacot a megaügyletek uralták: több mint 94 ügylet értéke haladta meg az 5 milliárd dollárt, míg 2013-ban ezek száma még 52 volt - tette hozzá.
Ismertetése szerint a KKE országok és a FÁK területén ugyanakkor visszaesett az aktivitás a bizonytalan orosz gazdaság és az ukrán válság miatt. Ebben a térségben mindössze 60 milliárd dollár volt az ügyletek összértéke, 50 százalékkal alacsonyabb a 2013. évinél.
A tendereken keresztül végrehajtott ügyletek száma világszerte 35 százalékra csökkent 2014-ben, míg 2013-ban még 41 százalékukat kötötték tenderen - mutatott rá.
Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti irodájának partnere elmondta: az M&A ügyletek többsége Európára koncentrálódott tavaly, a régióban az ügyletek 44 százaléka volt aukciós. A KKE-régióban a vevők 38 százaléka kért pénzügyi átvilágítási jelentést az eladóktól, amelyet a világ minden részén készítenek, kivéve az Egyesült Államokban - mondta.
Lengyel Zoltán közlése szerint az ügyletek gazdasági szektoronkénti megoszlását tekintve a legnagyobb aktivitást a pénzügy, az ipar, és a telekommunikáció ágazatában mérték, a tranzakciók 19, 16, illetve 14 százalékával. Érdekes trendnek nevezte a fogyasztói cégek piacán, hogy jellemzően ázsiai, kínai, török befektetők vásárolnak meg nagy múltú, ismert márkákat, és azt próbálják a saját piacaikon elterjeszteni.
Forrás: MTI
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése