Lezárult a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program

Lezárult a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program, amely a 313 baranyai, somogyi és tolnai település 426 ezer lakosa számára teremtette meg a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét – a projektzáró rendezvényt kedden tartották Pécsen.


A 17,5 milliárd forintos programot javarészt az Európai Unió finanszírozta. Ezzel a térségben évente keletkező mintegy 200 ezer tonna hulladék 70 százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt pedig a szigorú európai uniós szabályoknak megfelelően helyezik el, így meggátolták, hogy a meglévő lerakók szennyezzék a talajt és az ivóvizet.
Páva Zsolt, a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás elnöke a projektzáró rendezvényen elmondta: a projekt során válogatóművek, átrakóállomások, hulladékudvarok épültek. Több mint félszáz korszerű, magyar gyártású felépítménnyel szerelt szállítójárművet is beszereztek, s 820 gyűjtőszigetet létesítettek, csak a családi házas városrészekbe 60 ezer újrahasznosítható hulladék gyűjtésére alkalmas edényt biztosítottak.
Merza Péter, a Mecsek-Dráva Program projektvezetője hozzátette: ugyancsak a szelektív gyűjtést segíti a 22 tagot számláló hulladékudvar hálózat megépítése. A hulladékudvarokban a lakosságnál keletkező nagyméretű hulladékok, háztartási készülékek és veszélyes hulladékok helyezhetők el díjmentesen. Ezt egészíti ki a nagyobb városok családi házas területein a házhoz menő szelektív gyűjtés, valamint Pécsett a lépcsőházi szelektív gyűjtés.ú


Az új hulladékgazdálkodási programban érintett településeken eddig az összes keletkező hulladék több mint négyötöde lerakókban végezte, ez az arány 30 százalék alá kerülhet - mutatott rá Merza Péter.

Forrás: MTI 

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: