300 milliót takarítottak meg az MVM Partnerei

Jelentős költségcsökkenést érhettek el azok a hazai kis- és középvállalkozások, amelyek igénybe vették az MVM Partner Zrt. energetikai auditszolgáltatását, az Áramőrt; a társaság az elmúlt másfél évben 566 vizsgálatot végzett el, a megrendelő vállalkozások összesen mintegy 300 millió forintot takarítottak meg.


Az elvégzett vizsgálatok szerint a cégek több mint 80 százalékánál energiahatékonysági fejlesztésekkel jelentős költségcsökkenés érhető el - közölte az MVM Partner Zrt. szerdán az MTI-vel.

Az Áramőr-auditot megrendelő vállalkozások számára összességében 300 millió forint értékű megtakarítási javaslattal élt az MVM Partner. Az átvizsgált cégek átlagosan több mint 650 ezer forinttal csökkenthették éves villamosenergia-költségeiket. Az energetikai audittal a teljes villamosenergia-költség 12,3 százaléka takarítható meg átlagosan.

A közlemény szerint az energetikai auditok bebizonyították, hogy sok esetben műszaki átalakítás nélkül is jelentős költségmegtakarítás érhető el, illetve a mérőhely és annak közvetlen műszaki környezetének felülvizsgálatával akár üzemzavarok is megelőzhetők. Az akaratlanul megvalósuló szabálytalan vételezések feltárásával pedig több esetben is elkerülhetővé vált a szolgáltatók által kiszabott büntetés - hangsúlyozták.

A vállalkozások mindennapi működése során kiemelten fontos a villamosenergia-költségek optimális szinten tartása, illetve ahhoz közelítése. Az MVM Partner energetikai auditjának célja, hogy a vállalkozások felismerjék, az energiatudatosság révén csökkenthetik költségeiket és növelhetik versenyképességüket - idézi a közlemény Major Györgyöt, az MVM Partner értékesítési üzletágvezetőjét.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: