14 százalékra csökkentették a banki alapkamatot

A várakozásokkal összhangban Oroszország központi bankja egy százalékponttal 14 százalékra csökkentette az alapkamatot az infláció lassulására és a gazdaság hűlésére hivatkozva.


A jegybank igazgatótanácsának pénteken meghozott döntése március 16-án lép hatályba. A testület egyúttal jelezte, hogy az inflációs kockázatok enyhülésével kész tovább csökkenteni az alapkamatot. 

A jegybank adatai szerint március 10-én az infláció éves növekedésének üteme 16,7 százalékon állt. Februárban az éves infláció 16,8 százakéra emelkedett, miközben havi összevetésben a fogyasztói árak 2,2 százalékkal emelkedtek. A jegybank arra számít, hogy az infláció a második negyedévben tetőzik, 2016 márciusára pedig az éves összevetésű infláció 9 százalékra, egy évvel később 4 százalékra mérséklődik.

Pénteken kiadott közleményében a jegybank rámutatott, hogy az éves infláció magas szintje a kínálat oldaláról több tényező - a rubel gyengülése és a külkereskedelmi korlátozások - hatásának tulajdonítható. Ezek a rövid távú hatások az idei év végére kifutnak. Ugyanakkor a keresleti oldalról lefelé mutató nyomás nehezedik az inflációra. Januárban tovább lassult a reálbérek növekedésének üteme, meredeken csökkentek a fogyasztói kiadások, ami fékezi az áruk és szolgáltatások árának emelkedését. 

A jegybank kiemelte, hogy az orosz gazdaság lassulása egyre inkább ciklikus jellegűvé válik. A központi bank arra számít, hogy idén 3,5-4 százalékkal esik vissza a gazdaság teljesítménye.

A jegybanki döntés után a rubel erősödött: péntek délután a dollár 23 kopejkával 60,95 rubelre, az euró pedig 61 kopejkával 64,55 rubelre gyengült a moszkvai tőzsde devizakereskedésében.

A moszkvai értéktőzsde irányadó indexei mínuszban állnak. A rubelben számított MICEX-index 1,45 százalékkal 1640,59 pontra esett, a dollárban számított RTS-index pedig 1,42 százalékkal 847,07 pontra csökkent helyi idő szerint délután három órára.

A központi bank utoljára január 30-án csökkentette - 17 százalékról 15 százalékra - az alapkamatot, amit az infláció középtávú mérséklődésével indokolt. Az alapkamatot december 16-án emelte váratlanul 17 százalékra a korábbi 10,5 százalékról a jegybank, amely a rubel árfolyamának védelmével és az infláció megfékezésének céljával magyarázta a döntést.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: