A dohányosoknak lesz dohányuk

Eddig több mint 3700 hektár dohányültetvény termésének átvételére kötött szerződést az ULT (Universal Leaf Tobacco) Magyarország Zrt. a gazdálkodókkal - közölte az amerikai Universal Corporation nyíregyházi leányvállalatának vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.


Bittner Imre elmondta, hogy az aláírt megállapodások 3700-3800 hektár közötti termőterületre vonatkoznak, s a szerződéskötéseket a cég várhatóan a héten befejezi.

Hozzátette: a múlt évben a nyíregyházi feldolgozóüzem mintegy 4000 hektár dohányültetvény termését vette át, s ezt szeretnék elérni az idén is, bár némi csökkenésre számítanak.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint az ULT Magyarország Zrt. átlagos minőség mellett a Virginia dohányfajta kilogrammját 520 forintért, míg a Burley fajtáét 420 forintért veszi majd át a dohánytermelőktől.

Ez - emelte ki - a múlt évi felvásárlási árhoz képest 5 százaléknyi emelés.

A társaság tavaly - a most készülő mérleg gyorsszámai alapján - nettó 6,7 milliárd forint árbevételt ért el, az előző esztendő 6,5 milliárdos forgalmával szemben.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy 2014-ben az országos dohányfelvásárlási átlagár a Virginia fajtánál kilogrammonként 505 forint, míg a Burley fajtánál 391 forint volt.

Az idei évre nagyobb emelést vártak a termelők - hangsúlyozta - különösen amiatt, hogy az uniós szerkezetátalakítási támogatás megszűnt 2015-től.

A kiesett brüsszeli forrás pótlására, a foglalkoztatás megőrzéséhez 5 milliárd forint hazai támogatást kapnak a kormánytól a termelők, ez az összeg azonban csak 60 százaléka a korábbi uniós segítség mértékének - magyarázta az érdekképviseleti vezető.

Az idei termelési év - folytatta - így szigorú költségtakarékos gazdálkodást követel a dohánytermelőktől, hogy elérjék "nullszaldós eredményt".

Bényei Illés szerint emiatt lesznek akik felhagynak a dohánytermesztéssel, más növénytermesztésbe kezdenek majd, de hogy mennyien, azt csak a későbbi összesítés során derül ki.

A MADOSZ elnöke megjegyezte, hogy a termelési év előkészítése döntően megindult, állnak a fóliasátrak a palántaneveléshez, elvetették a magvakat, és megkezdődött a táp- és növényvédelmi anyagok beszerzése is a tavaszi-nyári munkákhoz.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: