Elmarad az autóbuszos sztrájk a Dél-Dunántúlon

Nem tartja meg a jövő hétre hirdetett, a Baranya, Somogy és Tolna megyét érintő ötnapos sztrájkot a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), miután a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (DDKK) ígéretet tett a béremelésre vonatkozó követelése teljesítésére.


Dobi István, a SZAKSZ elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a cégvezetés ajánlatát a bértárgyalásokon tervezik írásba foglalni. Egyúttal jelezte: ha a munkáltató ígérete nem teljesül, később is készen állnak egy esetleges munkabeszüntetésre.

Az érdekvédelmi szervezet kedden közölte, hogy sztrájkot hirdet, mert a DDKK a SZAKSZ által kért 5,2 százalékkal szemben 2,4 százalékos alapbérfejlesztésre tett javaslatot a bértárgyaláson, s ezt nem tudják elfogadni.

Ha a sztrájkot megtartották volna, azzal március utolsó hetében a napi több mint ötezer járatból 550 maradt volna ki.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: