Kezdődik az egységes kérelmek benyújtásának időszaka

Szerdán kezdődik az egységes kérelmek benyújtásának időszaka - jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.


Fazekas Sándor kiemelte: a magyar gazdák az egységes kérelem keretében több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek. A gazdálkodók mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak hozzá, ami segíti őket a termelésben, illetve abban, hogy egészséges, jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön a családok asztalára - tette hozzá.

A kérelmek a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül nyújthatók be.

Kifejtette: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) ezzel teljesíti a gazdáknak tett vállalását, s április 1-jétől hozzáférhetnek az agrártámogatásokhoz. Az ehhez szükséges szoftverfejlesztéseket, beruházásokat végrehajtotta az MVH - mondata a miniszter.

Fazekas Sándor felhívta a figyelmet: a közös agrárpolitikában (KAP) az első egységes kérelem a mostani, ami azt is bizonyítja, hogy Magyarország sikeres volt 2011-ben az EU elnöksége idején. Az ország el tudta érni, hogy több agrártámogatásban részesül az unió jelenlegi költségvetési időszakában, mint a korábbiban. Mindez pedig egy jól hozzáférhető rendszerbe van integrálva, ami lehetővé teszi, hogy a gazdák az egyszerűsített támogatásokhoz éppúgy, mint a különböző termeléshez - például területhez, állattenyésztéshez - kötött jogcímekhez hozzáférjenek.

Jelezte: a terület alapú támogatás összege 6,6 milliárdról 8,9 milliárd euróra nő ebben a hétéves uniós ciklusban. Ez 35 százalékkal több forrást jelent.

Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár azt hangsúlyozta: elkészültek a szükséges jogszabályok, így az egységes kérelmet a gazdák április 1-jétől benyújthatják. Annak ellenére, hogy sokan kételkedtek e terv megvalósíthatóságában. 

Örömtelinek nevezte: dacára annak, hogy az uniós büdzsé az EU fennállása óta először csökken (2014-2020 között, a gazdasági válság miatt), a magyar agrár- és vidékfejlesztési támogatások 1,9 milliárd euróval, mintegy 600 milliárd forinttal nőnek. Az unió mostani költségvetésén belül az agrártámogatásokra (KAP-ra) fordítható pénzösszeg 11 százalékkal csökkent. Így Magyarország támogatottsági aránya a mostani uniós költségvetési időszakban az előző 2,4 százalékról 3,2 százalékra nő.

Az egységes kérelem benyújtása során a gazdáknak több újdonsággal is meg kell ismerkedniük, például a zöldítéssel, illetve a fiatal gazdák közvetlen támogatásának lehetőségével. De fontos - mutatott rá az államtitkár - a kistermelői átalány támogatási rendszer bevezetése is. Ez utóbbinál a szakemberek úgy vélik, hogy a regisztrált termelők (számuk körülbelül 180 ezer) mintegy a fele azt a rendszert választja majd. A termeléshez kötött támogatások rendszerét Magyarország szintén alkalmazni fogja. Az eddigi 3,5 százalék helyett a továbbiakban 15 százalékos mértékben. Czerván György reményét fejezte ki, hogy a magyar mezőgazdaság a rendelkezésére álló forrásokat maradéktalanul le tudja majd hívni.

Gyuricza Csaba, az MVH elnöke arról beszélt, hogy az MVH felkészült az új (egységes) kérelmek fogadására.  Mint mondta, alapvetően három követelménynek kellett megfelelnie ezzel kapcsolatban a hivatalnak: a jogalkotás segítése, támogatása; a képzésekben való részvétel (például a 670 falugazdász felkészítése, akik a kérelem benyújtásához adnak segítséget a gazdáknak); továbbá az MVH-t az eddiginél gazdabarátabbá, átláthatóbbá kellett tenni, mivel a korábbiaknál bonyolultabb lesz a most alkalmazott támogatási rendszer. Ezért benyújtási időszakban folyamatos lesz a monitoring, és amennyiben gond adódik, azonnal jelzést kap az ügyfél - mondta az MVH elnöke.

Hozzátette: a benyújtási határidő betartása - ez május 15. - fontos, mert csak így fizethető ki az októberi előleg. Megjegyezte: bár az unió lehetővé tette, hogy egy hónappal meghosszabbítható legyen a benyújtási határidő, de ez veszélyeztetné az októberi előleg-kifizetést, ezért az MVH elnöke az eredeti benyújtási határidő betartására hívta fel a gazdákat.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: