Nőtt a foglalkoztatottság december-februárban

A foglalkoztatottak száma meghaladta a 4 millió 124 ezret a tavaly december és idén február közötti három hónap átlagában, amikor 111 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


A foglalkoztatottak száma éppen egy évvel ezelőtt lépte át a négymilliós határt és azóta a tavaly szeptember-novemberi időszakban 4 millió 155 ezernél tetőzött.  

A 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak aránya 62,5 százalékra emelkedett, 2,3 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A korcsoportba 4 millió 94 ezren tartoztak. Az aktivitási ráta, azaz a munkaerőpiacon a korosztályból megjelentek aránya, 1,9 százalékponttal 67,7 százalékra nőtt. A korosztály lélekszámának 62 ezres csökkenése ellenére 87 ezerrel többen voltak aktívak és a munkanélküliek száma 24 ezerrel csökkent, így alakult ki a foglalkoztatottak 111 ezres növekménye.  

A 15-64 éves férfiak közül a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 207 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 68,3 százalékra nőtt. 

A 15-64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 887 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 56,8 százalékra javult.

A 15-24 éves korosztályból 274 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,4 százalékponttal, 24,7 százalékra emelkedett. 

Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves korosztály foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal, 79,5 százalékra nőtt, míg az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma 3,0 százalékponttal, 42,8 százalékra emelkedett.

Forrás: MTI

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: