A költségvetés kiadási oldalát emelni kell

A Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint az idei költségvetés kiadási oldalát mindenképpen meg kell emelni, hiszen a Liget-projekt, az Erste-tulajdonrész megvásárlása, a BKV ígért rendbetétele pénzbe kerül. Kovács Árpád erről az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában beszélt.


Ugyanakkor hangoztatta, hogy a bevételi oldal az év első negyedévében jól alakult, a beérkező adatok és az összes becslés azt mutatja, van mozgástér arra, hogy a bevételi oldalon is javuljanak a pozíciók.

Elmondta, a költségvetés kiadási oldalát évek óta nagyon fegyelmezetten betartják, a bevételi oldalon pedig a számok a gazdaság javuló teljesítményével és fehéredésével javulnak, pluszbevételek érkeztek az adóhivatalhoz. A kamatpálya összehasonlíthatatlan a korábbi évek költségeivel, az országkockázati felár is lejjebb ment. Mindez azt jelenti, hogy a Magyarországgal szembeni befektetői bizalom akkor is erősödik, ha a kritikák változatlanul helytállóak – fogalmazta meg a KT elnöke.

Megerősítette azt a KT által kedden publikált véleményt, hogy a többletkiadásokkal is tartható a 3 százalék alatti államháztartási hiány és a csökkenő államadósság, aminek azonban vannak feltételei.

A kormány javaslata a 2015. évi központi költségvetés kiadási főösszegét 61 milliárd forinttal, bevételi főösszegét 46 milliárd forinttal, így a pénzforgalmi hiányát 15 milliárd forinttal növelné.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: