Ennyi hiányzik a Buda-Cashnél

A jegybank elnökét egy szocialista képviselő kérdezte Buda-Cash-ügyben - több tízmilliárd forinttal nagyobb lehet a hiány, mint a vagyon.


A február 24-i leltár szerint mintegy 96 milliárd forint hiányzik a felszámolás alatt álló Buda-Cash Brókerház Zrt.-nél; az ügyfélvagyon tényleges mértéke a nyilvántartások egyeztetése után állapítható meg, ahogy az is, hogy a zár alá vett vagyon fedezetet nyújt-e valamennyi ügyfél kártalanítására - derül ki Matolcsy György jegybankelnök Harangozó Tamás (MSZP) képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából.

Matolcsy György a parlament honlapján kedden közzétett levélben kifejti: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelkezésére álló adatok szerint piaci értéken körülbelül 88 milliárd forintnyi értékpapír és 8 milliárd forintnyi pénz hiánya mutatható ki. A mintegy 96 milliárd forintos hiányból mintegy 62 milliárd forint a DRB bankcsoportot érinti.

A DRB bankcsoport tagjaival tételesen egyeztették a vizsgálat során a velük - mint ügyfelekkel - szemben fennálló követelésállományt. A többi ügyfél esetében a felszámoló egy nemzetközi könyvvizsgáló cég bevonásával egyezteti a nyilvántartási rendszerben kimutatott adatokat, és közli az egyenleget.

A svájci frank 2015. január 15-i árfolyamváltozása következtében a nyilvántartási rendszer adatai szerint több ügyfél tartozik a Buda-Cash Zrt.-nek. Ezek nagyrészt az ügyfelek által vitatott tartozások, ezért a tényleges hiány mértéke függ attól is, hogy az ügyfelek kiegyenlítik-e a brókercéggel szemben fennálló tartozásukat. A hiány tényleges értékének meghatározása függ a piaci árak változásától is - hívta fel a figyelmet a jegybankelnök.

Hozzátette, a nyilvántartási rendszerben szereplő adatok hitelessége nem garantált. Most is folyik a nyilvántartások egyeztetése, a tényleges ügyfélvagyon felmérése, ennek a folyamatnak a végén állapítható meg a tényleges hiány mértéke.

A levélből kiderül az is, hogy a Buda-Cash Zrt.-nek több mint 13 ezer ügyfele volt. A nyilvántartások, a pénz- és értékpapírszámlák egyeztetése után állapítható meg a számlákon ténylegesen rendelkezésre álló ügyfélvagyon.

Az MNB adatai szerint több mint 1100 különböző, többféle devizában denominált értékpapír szerepel a brókercég nyilvántartásában. A külső számlavezető, letétkezelő helyek száma meghaladja a húszat, köztük a magyarországi számlavezetők mellett amerikai, osztrák, dán, angol és belga intézmények is találhatók. Ezek vonatkozásában szintén folyik a leltározás - tartalmazza a levél.

A Fővárosi Főügyészség március 27-i közleményében a DRB Bankcsoporttal szemben kimutatott kár értékét számszerűsítette az MNB ismeretei szerint - tájékoztatta a képviselőt Matolcsy György.

A közleményt Harangozó Tamás idézte, azt kérdezve, igaz-e, hogy a zár alá vett vagyonelemek fedezetet nyújtanak valamennyi ügyfél kártalanítására.

Az ügyészségi közlemény szerint a nyomozó hatóság a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett sikeres vagyonbiztosítási intézkedéseket tett a Buda-Cash ügyben. Ennek során mintegy 68 milliárd forint értékű vagyont biztosítottak ingatlanok, üzletrészek, bankszámlák, ingóságok és készpénz formájában. Figyelemmel arra, hogy az eddig feltárt összesített kárérték mintegy 62 milliárd forint, remény van arra, hogy az eljárás sikeres befejeződésével a károsultak kielégítést nyerjenek - közölte az idézett közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség.

A DRB bankcsoporton túl a Buda-Cash Zrt. más ügyfeleit is kár érte, ennek felmérése, tényleges értékének megállapítása jelenleg is folyik. A tényleges kár ismeretének birtokában állapítható meg pontosan, hogy a zár alá vett vagyonelemek fedezetet nyújtanak-e valamennyi károsult ügyfél kártalanítására - írja írásbeli válaszában a jegybankelnök.
Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: