Rába: merre tovább az adósságcsökkentés után

A Rába Járműipari Nyrt. jövő évi közgyűlésén már látható lesz, milyen arányban fordítaná terjeszkedésre, fejlesztésre, illetve osztalék-fizetésre a hitelállomány zömének ledolgozásával nyert erőforrásait a társaság menedzsmentje és igazgatósága - mondta a csütörtöki budapesti sajtó- és elemzői tájékoztatón Pintér István elnök-vezérigazgató.


Közlése szerint javuló eredményesség mellett a tavalyi 48 milliárd forintoshoz hasonló árbevételt, 9-10 százalékos EBITDA-rátát, valamint azt prognosztizálják, hogy a társaság hitelállománya, amely 2012 vége óta megfeleződött, és az idei első negyedév végén az EBITDA 208 százalékán állt, 2015 végére 150 százalékra csökkenhet, miközben az iparági átlag jelenleg 300-400 százalék. 

Az MTI kérdésére Pintér István arról beszélt: a hitelállomány csökkentésével le kívánják venni a Rábáról azt a stigmát, hogy erősen eladósodott, ezért kockázatos vállalkozás. 

Megjegyezte: a Rába a megszokott iparági méret alatt van, ami akár pályázati sikerek gátja is lehet, ugyanakkor az elmúlt közel 120 évben "mindig Magyarországról próbálta a világot meghódítani", így első számú prioritás a nemzetközi piacra kilépés és a regionális multivá válás.

Az MTI kérdésére Pintér István arról beszélt: zászlóshajó-szektorukban, a futómű-területen gondolkodnak elsősorban vásárlásban, olyan tudás- vagy piaci területen, ahol nem vagy nem eléggé erősek; számba jöhető célpontjaik évi 40-50 millió dolláros forgalmú társaságok.

Második lehetőségként a meglévő infrastruktúra fejlesztését, harmadikként pedig az osztalékfizetést említette a tájékoztatón Pintér István, emlékeztetve arra, hogy korábbi bejelentés szerint még ebben az évben letesznek egy hosszú távú osztalékfizetési modellt tartalmazó javaslatot az igazgatóság asztalára.

A gyorsjelentésben is szereplő költségcsökkentések kapcsán az elnök-vezérigazgató elmondta: szeretnének az eddiginél nagyobb forrásokat fordítani a termékfejlesztésre és a marketingre, hozzátéve, a nem megrendelésre végzett fejlesztésekkel szemben "nagyobb kockázatot szeretnénk vállalni termékbevezetéskor".

Csütörtökön reggel tette közzé a BÉT honlapján konszolidált negyedéves gyorsjelentését a társaság; ebben az áll: csaknem 18 százalékkal növelte árbevételét az első negyedévben a Rába Járműipari Nyrt., amelynek EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti) eredménye eközben 2,3 százalékkal csökkent.

Az adatsor szerint a Rába árbevétele az egy évvel korábbi 11,838 milliárd forintról 13,914 milliárd forintra ugrott, miközben az EBITDA 1,006 milliárdról 983 millió forintra csökkent. A Rába bruttó eredménye ugyanezen idő alatt 2,512-ről 2,404 milliárd forintra, az üzemi eredmény 444-ről 403 millió forintra mérséklődött.

Az FÁK-államokba irányuló exportra rányomta a bélyegét a rubel árfolyamcsökkenése, valamint a nagyteljesítményű mezőgazdasági gépek és speciális tehergépkocsik globális piacának rossz teljesítménye, ami elsősorban a futómű üzletág - a csoport legnagyobb exportőre - teljesítményét határozta meg. Ugyanakkor kedvezően hatott az európai export-értékesítésre a jármű üzletágnál a két számjegyű növekedést produkáló vázszerkezeti szegmens.

A csoport értékesítésein belül az első negyedévben a futómű üzletág az egy évvel korábbihoz képest 15,8 százalékos, az alkatrész üzletág 4,8 százalékos csökkenést, a jármű üzletág pedig 225,6 százalékos forgalombővülést mutatott.

Eközben a Rába nettó hitelállománya - az egy évvel korábbi 6,8 és az év végi 8,6 milliárddal szemben - 6,2 milliárd forintra csökkent, ami az elmúlt évtized legalacsonyabb nettó hitelállomány-szintje. A csökkenést a nyereséges működéssel és a 670 millió forintos működő tőke csökkentéssel, valamint a készpénzmozgással nem járó, devizaárfolyamok elmozdulásának köszönhető hitelek átértékelésével magyarázza a társaság.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: