Egy menedék maradt: a készpénz

A Société Générale elemzői szerint itt az ideje annak, hogy a kötvény- és részvénykitettségüket is csökkentsék a befektetők, a legbölcsebb döntés az lehet, ha készpénzben ülnek a partvonalon.


Ma reggeli elemzésükben a részvény- és kötvénykitettségük csökkentését javasolták ügyfeleiknek a Société Générale szakértői, s a portfóliók készpénz arányának növelésére biztatnak - tudósít a Bloomberg.

A bank drasztikusan, a korábbi 4 százalékról 11 százalékra emelte a portfóliók javasolt készpénzarányát. Ennek egyik legnagyobb oka, hogy a mostani piaci környezetben szerintük nem nyújt megfelelő védelmet a kockázatosabbnak ítélt eszközök helyett a kötvények vásárlása, mivel jelentősen megnőtt az eszközosztályok közötti korreláció, s így a befektetőknek egyre kevesebb lehetőségük van arra, hogy a nem kívánt piaci kilengések ellen védhessék portfólióikat.

A kötvények és a részvények arányát egyaránt két százalékponttal csökkentenék a portfóliókban, 45 és 36 százalékra, ugyanakkor érdekes módon emelnék az alternatív befektetések arányát, 8 százalékra, továbbá 3 százalékponttal a nyersanyagkitettséget is.

A Société Générale szakértői egyre jobban aggódnak a piaci likviditás csökkenése miatt, amely már hónapok óta érzékelhető. Szerintük ez a következő időszakban tovább csökkenhet a szigorúbb pénzintézeti előírások, valamint a közelgő amerikai kamatemelések miatt. Kockázatot jelent szerintük az is, hogy a Fed esetleg hibázik a monetáris szigorítás megkezdése során, olyan mértékű kvantitatív lazítási programra, amilyet az utóbbi években végrehajtott eddig még ugyanis nem volt példa. Úgy tűnik, emiatt is javasolják a bank szakértői az amerikai állampapírok arányának csökkentését a befektetői portfóliókban.

Arra számítanak, hogy az infláció a következő időszakban is lendületet vehet globálisan, s részben emiatt gondolják úgy, jó ötlet lehet a nyersanyagpiaci kitettség növelése. Szerintük érdemes lehet az amerikai részvénykitettség csökkentése is, s helyette kínai és európai részvények vásárlását javasolják.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: