Sajnálatos, hogy nem szavazták meg

Sajnálatosnak nevezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornának nyilatkozva, hogy az ellenzéki pártok nem szavazták meg a pénzügyi szolgáltatók felügyeletét szigorító törvényjavaslatot.


A parlament kedden elhalasztotta a zárószavazását annak a törvényjavaslatnak, amely a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást szigorítaná, miután az előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezései nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. A miniszter szerint át kell értékelni a helyzetet, és úgy gondolja, hogy meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amelyekkel - akár egy egyeztetés után - a vitás pontok újra tárgyalhatók, és hatályba léptethetők.

Varga Mihály hangsúlyozta, szeretnék, ha a törvény hatályba léphetne valamikor, ehhez az ellenzék most nem adta meg a támogatását, így a jogszabályok nem védik meg kellőképpen a betétesek pénzét. Hozzátette: a kormány a törvénymódosítást azért terjesztette be, mert az elmúlt hónapok brókerbotrányai világossá tették, hogy szigorúbb ellenőrzési rendszerre van szükség, olyanra, amely megvédi a betétesek és a befektetők pénzét.

A jogszabály tartalmazza, hogy nemcsak észlelés, hanem gyanú esetén is lehessen vizsgálatot kezdeményezni, ez kétharmados szabályt érintett volna, ezért kérték az ellenzéki párotokat, vegyenek részt a szavazáson, támogassák a módosítást - tette hozzá a miniszter.

A törvény szavazásának elhalasztása azt jelenti, hogy a következő hónapokban is a meglévő hatályos törvények alapján lehet csak felügyeleti vizsgálatokat végezni, nincs a jegybanknak olyan felhatalmazása, amely a korábbi időszakhoz képest szélesebb jogkörön alapulna - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: