Varga kirúgná a NAV-elnököt

A kormányfőtől a nemzetgazdasági miniszterhez kerülne a NAV elnökének kinevezési joga: Varga Mihály ezzel Vida Ildikó menesztését készítheti elő - írja a Népszabadság. Vida utóda a korábban általa menesztett Kovacsics Iván lehet.


Egy friss törvénymódosító javaslat szerint "a NAV elnökének kinevezési és felmentési jogköre a miniszterelnöktől átkerülne a nemzetgazdasági miniszterhez, illetve a NAV elnökhelyetteseit a jövőben a NAV elnöke a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásával nevezhetné ki, illetve menthetné fel". A lap szerint ugyanakkor Vargának a saját törvénymódosító javaslatát módosító indítványa azonban ebben a formában enyhén házszabály-ellenes, hiszen az indítvány a saját törvénymódosító javaslatát módosítja. Az NGM eddig nem reagált az ügyre.

A  Népszabadság úgy tudja, a nemzetgazdasági miniszter "erős ellenszenvvel viseltetik Vida és az ő tevékenysége iránt", még 2013 végén az online pénztárgépek körül kirobbant botrány mérgesítette el a viszonyukat. Emlékezetes, hogy 2014 januárjában a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei megszállták a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalt (MKEH), és az egyik nagyobb online pénztárgépeket forgalmazó cég, az Alt Cash Kft. Fogarasi úti telephelyét. Hivatali visszaélés gyanújával indítottak eljárást, kezdetben ismeretlen tettesek ellen, de később két gyanúsítottjuk is lett, amiért a cég annak ellenére kapott forgalmazási engedélyt egy bizonyos pénztárgéptípusra, hogy az nem bizonyult manipulálhatatlannak az előminősítésen.

A cég az első perctől tagadta, hogy szándékosan manipulálhatóvá tette volna a pénztárgépét, amelyből több tízezret már szinte a piacra dobás pillanatában előjegyeztek a vállalkozások. Az Alt Cash ugyanis az egyike volt azon társaságoknak, amelyek a kormánnyal megállapodtak arról, hogy a pénztárgépgyártás elősegítésére kapott támogatás fejében 2013. november 30-ig tízezer pénztárgépet értékesít, legfeljebb százezer forintért. Vargának tehát jó oka volt dühösnek lenni, amikor az akkor kiszivárgott hírek szerint a NAV ellenőrei megfúrták a cég államilag támogatott gépei¬nek piacra dobását. Vida azonban a miniszter dörgedelmei dacára 2014 január elején visszavonta az Alt Cash gépeinek forgalmazási engedélyét. Hónapokkal később a cég mégis megkapta az engedélyt egy állítólag módosított műszaki tartalmú gépre, ám a piacot addigra már felosztották a versenytársak. A rendőrség tavaly augusztusban vádemelési javaslat nélkül zárta le a nyomozást.

Időközben Vida menesztette a sajtóban kétes kínai üzleti kapcsolatokkal hírbe hozott helyettesét, Kovacsics Ivánt. Varga rögtön jövedelmező állást kínált Kovacsicsnak a Magyar Turizmus Zrt.-nél, ami bennfentesek szerint egyértelművé tette, hogy nem értett egyet a NAV-elnök döntésével. A lap forrásai szerint a június elsején benyújtott indítványával Varga lényegében Vida menesztése mellett Kovacsics visszatérését is megpróbálja előkészíteni.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: