Több mint 80 százalékkal nőtt az Alteo árbevétele tavaly

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 83 százalékkal, 10,70 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly - közölte a társaság az MTI-vel kedden.

Az Alteo konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint készített gyorsjelentésében ismerteti: az eredményesség mérésére leginkább alkalmas, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA 91 százalékos növekedéssel, 1,43 milliárd forintra emelkedett.

A tavalyi eredményesség többek között a Sinergy-akvizíciójának köszönhető, annak ellenére, hogy az ügylet májusi lezárása miatt csupán nyolchavi teljesítmény szerepel a mérlegben.

A beszámoló szerint 2015-ben az árbevétel 29 százaléka a villamosenergia végfogyasztói értékesítésből, 28 százaléka hőértékesítésből származott. A villamosenergia-termelés 29 százalékkal részesedett, amelynek harmadát a csoport megújuló alapú erőművei adták. A Sinergy által a vállalatcsoportba behozott új üzletág, a külső megrendelőknek nyújtott üzemeltetési és karbantartási szolgáltatások a teljes árbevétel 10 százalékát hozták.

A villamosenergia-kiskereskedelmi üzletág árbevétele 2014-hez képest 24 százalékkal emelkedett tavaly, elérte a 3,06 milliárd forintot. Az ügyfélállomány 33 százalékkal bővült, azonban az értékesítési átlagárak a világpiaci árakkal összhangban csökkentek.

A közvetlen ráfordítások értéke tavaly elérte a 8,38 milliárd forintot, ami 71 százalékkal magasabb a 2014-es összegnél. Az Alteo a vállalati méret és a személyi állomány növekedésével indokolta ezt.

A társaság adózás előtti eredménye 1,31 milliárd, nettó eredménye pedig 1,17 milliárd forint lett 2015-ben.

A beszámoló idézi ifj. Chikán Attilát, az Alteo csoport vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy az idei évben megvizsgálják egy esetleges nyilvános tőzsdei tőkebevonás lehetőségét, mivel a tőzsdei szerepvállalás már a vállalat megalapításakor is a távlati stratégiai tervek között szerepelt.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: