Itthon drágult, külföldön csökkent a kukorica ára

Míg külföldön a korábbi hetek erősödése után, már inkább lefelé korrigáltak a kukoricaárfolyamok a tőzsdéken, a lassúbb reagálású hazai piacon még a drágulás tartott. A búza ára itthon és Európában is stagnált, Amerikában csökkenést láthattunk. A Magro Gabonaindex (MGX) értéke érdemben nem változott, mert bár a kukorica hazai prompt ára növekedett, a többi gabonaféle kis, inkább ellentétes irányú mozgásai kioltották ezt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

3 százalékot drágult a kukorica prompt átlagára a 18. héten, amivel erősen megközelítette a 44 ezer Ft-ot tonnánként. A folyamat hátterében a kereslet kis mértékű felpörgése állt. Ez azonban nem ígérkezik tartósnak, így a közeli hetekben a stagnálás, illetve akár a lassú árcsökkenés valószínűbb a Magro.hu fizikai piacterén.
Folytatta az emelkedést a kukorica a BÉT-en is. Újabb 4 százalékos erősödés után, immár 47,600 Ft-on lehetett a júliusi kukoricát lekötni. És ráadásul kimutatható forgalom mellett zajlott mindez. A múlt heti záróárfolyam egyébként az elmúlt 12 hónap legmagasabb értéke.
Párizsban (MATIF/EURONEXT) a 165 eurós árszint leküzdhetetlen akadályt jelentett a kukoricának. Onnan keményen visszapattant az árfolyam és a múlt hét végére már erősen megközelítette a 160 eurót. Ezzel együtt ritkán volt ennél drágább a fronthavi jegyzés ebben az évben. A forgalom azonban jelentősen lecsökkent az utóbbi napokban.
Ismét nem tudta áttörni a 155 USD árszintet a kukorica Chicagóban (CBOT/CME) sem. Rövid időn belül már másodszor próbálkozott ezzel az árfolyam, de ismét visszafordult és egészen 148 USD-ig ereszkedett. A forgalom az európaihoz hasonlóan csekély volt.
Jelenleg 1 ezer tonna kukoricára van eladási és 2 ezer tonnára vételi ajánlat a hazai piactéren.


A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2016. már.
2016. ápr.
2016.
15. hét
16. hét
17. hét
18. hét
Átlagár (Ft/t)
41 678
40 536
43 555
42 981
42 823
43 959
Kötési mennyiség (t)
13 345
8 325
1 947
1 600
1 865
2 102

A kukorica átlagárának alakulása
A legfrissebb prognózisok szerint valamivel 700 millió tonna feletti búzát takaríthatunk majd be a 2016/2017-es gazdasági évben a világon. Ebből 4-5 millió tonna származhat majd Magyarországról. A hazai földeknek jót tett az elmúlt napok esőzése, de a mennyiséget és főleg a minőséget inkább a két nyári hónap időjárása befolyásolja majd. A hangsúly már az új terménnyel kapcsolatos várakozásokon van, az ótermény kereskedése kicsit a háttérbe szorult. Nagyon csendes a piac. Az étkezési búzák ára továbbra is 42 ezer és 52 ezer forint között szóródik, minőségtől függően, míg a takarmánybúzát átlagosan 41 500 forintért adták-vetté tonnánként.
Az étkezési búza 500 Ft-tal lett olcsóbb, míg a takarmánybúza 300 Ft-ot drágult a 18. héten a BÉT-en, így az árkülönbség már csak 1000 (!) Ft közöttük. Előbbivel 43.500 Ft-on, utóbbival 42.500 Ft-on lehet kereskedni.
Nem volt változás Párizsban (MATIF/EURONEXT), folytatódott a búza árfolyamának több hete tartó helyben járása. Igaz a görbe egyre jobban megközelíti a 150 eurós szintet. Ha minden így folytatódik a 19. héten negatív irányban akár ki is törhet.
Chicagóban (CBOT/CME) 5 százalékot esett a búza ára a legközelebbi lejáratra és megközelítette a 166 USD-t tonnánként.
Aktuálisan 2 ezer tonna búzát adnának el és 101 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2016. már.
2016. ápr.
2016.
15. hét
16. hét
17. hét
18. hét
Átlagár (Ft/t)
50 000
49 977
49 724
49 684
49 449
49 707
Kötési mennyiség (t)
5 225
6 112
1 673
1 228
1 350
1 897
A búza átlagárának alakulása

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: