Jó a búzatermés, de az áraknak nem fognak örülni a termelők

Megkezdődött a búzaaratás az országban. Hozzávetőlegesen az összterület 30 százalékán végeztek már a munkákkal. Időjárási anomáliák nem nehezítik a folyamatokat. A friss adatok alapján körülbelül 5,5 millió tonna, tehát átlag feletti mennyiség teremhet idén. Ez akár jó hír is lehetne, mivel azonban túlkínálat van és még inkább lesz a világpiacon, ezért az árakkal nem lesznek elégedettek a termelők. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuálisan10290 pont fölött áll. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Továbbra is 50 ezer forint körül alakul a kukorica termelői ára itthon, sőt a Magro.hu fizikai piacterén 50 409 forint volt az átlagár a 27. héten.
Ezzel szemben a termelők szempontjából aggasztóan kezd csökkenni a novemberi lejáratú, tehát új-termésű kukorica ára a hazai árutőzsdén. A július 1-i nyitóár, a tonnánkénti 46 400 Ft, már csak 43 500 forintnál járt a múlt hét végén. Ez 8,5 százalékos visszaesést jelent egy hónap alatt, minimális forgalom mellett.
Egyelőre elég kiszámíthatatlanul alakul a kukorica ára Párizsban (MATIF/EURONEXT) júliusban. Nem látszik az irány, merre indulhat az árfolyam. A múlt hetet 171,50 eurón zártuk. Ez 6-8 százalékkal kevesebb, mint akár egy hónappal ezelőtt, akár tavaly ilyenkor.
A tonnánként 130 USD előtt megállt a csökkenés Chicagóban (CBOT/CME). Sőt, 138 USD közelébe erősödött az árfolyam. Az árak ezzel együtt alacsonyak. Mind az egy hónappal ezelőtti, mind az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 18 százalékos a különbség, mínuszban.
Jelenleg 15 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 2 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.


A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2016. máj.
2016. jún.
2016.
24. hét
25. hét
26. hét
27. hét
Átlagár (Ft/t)
43 959
42 510
42 777
49 495
49 741
50 409
Kötési mennyiség (t)
8 266
8 832
1 845
2 475
1 112
1 300

A kukorica átlagárának alakulása
A kukoricához hasonlóan, a búza fronthavi jegyzése is csökkenni kezdett a hazai parketten. Az étkezési búza ára 43 500 forintról 40 000 forintig ereszkedett. Ez 8 százalékos mínuszt jelent havi és 21,5 százalékosat éves szinten. A takarmánybúza augusztusi ára 38 000 forint tonnánként.
Úgy tűnik, július 1. egy kisebb mélypont volt a búza életében Párizsban (MATIF/EURONEXT). Azóta felfelé vette az irányt az árgörbe és múlt pénteken már 159 eurós szintet is elérte.
Chicagóban (CBOT/CME) csak az tűnik biztosnak, hogy lefékeződött, sőt meg is állt a búzaárak csökkenése. Július 1-től egy stagnáló időszak jött el, ami már jó tíz napja tart. 2010-ben volt utoljára ilyen alacsony a búzaár a tengerentúlon, mint most.
Aktuálisan 1 ezer tonna búza keresi vevőjét és 100 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2016. máj.
2016. jún.
2016.
24. hét
25. hét
26. hét
27. hét
Átlagár (Ft/t)
49 707
49 867
49 948
49 948
49 942
49 993
Kötési mennyiség (t)
7 399
6 569
1 200
1 419
9 85
1 872

A búza átlagárának alakulása
Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: