BÉT - Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint erősödés várható a nemzetközi és a magyar piacon egyaránt. Ezt részben azzal indokolta, hogy a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást pénteken. Hozzátette: közepes forgalomra lehet számítani a hétfői kereskedésben. 

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője szintén Magyarország felminősítését említette húzó tényezőként, emellett megjegyezte: a nemzetközi piacra - ezáltal pedig közvetetten a magyar tőzsdére is - kedvezően hathat az FBI-igazgató vasárnapi bejelentése, miszerint nem indul eljárás Hillary Clinton ellen.

Az is pozitív hír - tette hozzá -, hogy a BUX index 30 000 pont felett zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,23 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 30 017,23 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt. A Mol 525 forinttal, 2,87 százalékkal 18 835 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,08 százalékkal 7865 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 470 forintra nőtt, forgalma 392,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,12 százalékkal 5980 forintra esett, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: