Stagnált a BUX, a nyugat-európai tendenciákkal összhangban alakult

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe alig változott, a BUX 10,13 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 30 133,01 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette, oldalozás jellemezte a BÉT-et. Az OTP gyengülését a Mol erősödése ellensúlyozta, a másik két vezető részvény árfolyama pedig csak kis mértékben változott, így a BUX stagnált.

Ez beleillett a nyugat-európai tendenciába, a német DAX index is csak 0,3 százalékkal emelkedett. A BÉT zárásáig az amerikai piacon sem volt nagy mozgás, 0,3-0,5 százalékkal emelkedtek a főbb amerikai indexek - tette hozzá.

A Mol 220 forinttal, 1,21 százalékkal, 18 430 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,75 százalékkal, 7990 forintra csökkent, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 479 forintra esett, forgalma 516,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,08 százalékkal, 6025 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1880,22 ponton zárt kedden, ez 0,99 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: