Jövőre már kissé gyorsul a globális gazdasági növekedés

Az idén ugyan még a tavalyi 3,1 százalékról 2,9 százalékra lassul a világgazdasági növekedés üteme, jövőre azonban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) már kissé magasabb, 3,3 százalékos GDP-bővülést prognosztizál, amely 2018-ra 3,6 százalékra gyorsulhat.
A párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet hétfőn kiadott legfrissebb jelentésében megállapította, hogy a világgazdasági növekedés továbbra is lassú, de aktívabb fiskális lépsekkel mérsékelten növelhető a bővülés üteme. A beruházások és a külkereskedelem gyenge, magas a politikai bizonytalanság és a pénzügyi kockázat is, megjegyzik ugyanakkor azt is, hogy az alacsony jegybanki alapkamatok  további lehetőséget jelentenek az élénkülésre.

Az OECD 0,2 százalékponttal 1,7 százalékra javította az euróövezet idei várható bővülését és 0,1 százalékponttal emelte a 2017-es globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a szeptemberihez képest. 

Az OECD a szeptemberi előrejelzéshez képest 0,1 százalékponttal alacsonyabb idei gazdasági növekedést vár  Németországban (1,7 százalék) és Franciaországban (1,2 százalék), míg azzal számol, hogy Brazília gazdasága 3,4 százalékkal zsugorodik. 

Az OECD 0,2 százalékponttal javította az euróövezet (1,7 százalék), Japán (0,8 százalék) és Kína (6,7 százalék) idei várható bővülését, és 0,1 százalékkal 1,5 százalékra javította az Egyesült Államok idei GDP növekedését. 

A szervezet azzal számol, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye jövőre 2,3 százalékkal, 2018-ban pedig 3 százalékkal nő a tavalyi 2,6 százalékos bővülést követően. 

Az euróövezeti gazdasági növekedés nem változik érdemben, idén 1,7 százalék, jövőre 1,6 százalék, 2018-ba 1,7 százalék lesz a tavalyi 1,5 százalék után. A német GDP idén, jövőre és a rákövetkező évben egyaránt 1,7 százalékkal bővül a tavalyi 1,5 százalék után. 

A brit gazdaság növekedése jelentősen lassul. A tavalyi 2,2 százalék után idén 2 százalék, jövőre 1,2 százalék, 2018-ban pedig 1 százalék lesz a bővülés. Kína esetében a jelentés összeállítói azzal számolnak, hogy a gazdaság idén 6,7 százalékkal, jövőre 6,4 százalékkal, 2018-ban 6,1 százalékkal bővül a tavalyi 6,9 százalékos növekedés után. 

Oroszország esetében az OECD a tavalyi 3,7 százalékos és az idei 0,8 százalékos GDP-zsugorodás után jövőre 0,8 százalékos, 2018-ban 1 százalékos gazdasági növekedést becsül.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: