OTP: 69,79 milliárd forint adózott nyereség a harmadik negyedévben

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, 69,79 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, 3 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, miközben egy éve 3,7 milliárd forint veszteséget könyvelt el - derül ki a bankcsoport által a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint közölt jelentéséből.
A kilenchavi adózott eredmény 175,918 milliárd forint volt az idén, ami 382 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A bank az eredmény javulását döntően a kockázati költségek mérséklődésével, az orosz és az ukrán leánybankok teljesítményének jelentős javulásával magyarázza.

Az OTP-csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 2016 harmadik negyedévében 68,752 milliárd forint volt, 99 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és 22 százalékkal az előző negyedévinél. A kilenchavi korrigált adózott profit 172,893 milliárd forint, 67 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A kockázati költségek negyedéves összehasonlításban 6 százalékkal, 12,780 milliárd forintra nőttek, az egy évvel korábbihoz képes azonban 78 százalékkal mérséklődtek. Az első kilenc hónapban 45,643 milliárd forintot tettek ki, 73 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A harmadik negyedév korrekciós tételei között szerepel többek között az ukrán faktoring cégben az OTP Bank részesedése egy részének leírása, ami által az IFRS kimutatásban nőtt a csoport számviteli eredménye, valamint a magyar csoporttagoknál az IFRS-re való áttérés egyszeri adóhatása, illetve a Szlovákiában fizetendő banki különadó. A korrekció teljes értéke 1 milliárd forint a negyedévben, illetve 3,1 milliárd a kilenc hónapban.

A negyedéves konszolidált korrigált eredményhez a csoport magyarországi alaptevékenysége, az OTP Core 38,8 milliárd, a bolgár DSK Bank 14,7 milliárd, az orosz leány 6,8 milliárd, az ukrán pedig 3,8 milliárd forinttal járult hozzá. Az egyetlen veszteséges külföldi leány az orosz internetes Touch Bank volt, amely mínusz 1,4 milliárd forinttal zárta a negyedévet.

A jelentés szerint a háromnegyed éves bevételek (542,694 milliárd) 5 százalékkal maradtak el a bázisidőszaktól. A nettó kamatbevételek 8 százalékkal csökkentek, a nettó díj- és jutalékeredmény 3 százalékkal nőtt, miközben az egyéb nettó nem kamatjellegű bevételek 6 százalékkal mérséklődtek.

Éves összevetésben a működési költségek 2 százalékkal emelkedtek, így a kilenchavi működési eredmény 12 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A csoport mérlegfőösszege éves és negyedéves összevetésben is 2 százalékkal nőtt, 10 952 milliárd forintra a harmadik negyedév végére. A hitelek nettó árfolyamszűrt 5480 milliárd forintos, illetve a betétek 8009 milliárd forintos összege 3 százalékos bővülést mutat mind az előző negyedévihez, mind az egy évvel korábbihoz képest.

A hitelportfólió minősége némileg romlott, a 90 napon túl késedelmes hitelek állománya a harmadik negyedévben 14,5 milliárd forinttal nőtt, míg az elsőben 33,5 milliárddal, a másodikban 7,7 milliárddal. E hitelek konszolidált aránya (DPD90+ ráta) az előző negyedévi 16,4 százalékról 15,8 százalékra mérséklődött, változatlan 95 százalékos fedezettség mellett.

Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 8150 forintra, több éves csúcsra emelkedett, legutóbb 2008 elején volt ezen a szinten. Az elmúlt egy évben a legalacsonyabb ára 5520 forint volt.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: