Szlovénia koncessziós partnert keres a maribori repülőtér működtetéséhez

A szlovén állami vagyonnal gazdálkodó hivatal hosszú távú koncessziós partnert keres a maribori repülőtér működtetéséhez, amelynek utasforgalma minimálisra csökkent ebben az évben - közölte a Vecer című napilap hétfőn.
A maribori repülőtér 1990-ben még közel 100 ezres utasforgalmat bonyolított, 2016 első kilenc hónapjában viszont csupán 7761 utas fordult meg a légikikötőben, kétharmaddal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - írta a lap. 

Alojz Krapez, az állami intézmény légi közlekedéssel megbízott igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: olyan koncessziós partnert keresnek, amely felújítja a külföldre szóló rendszeres és charter repülőjáratokat. 

"A nyilvános pályázati felhíváson azt a koncessziós partnert választjuk ki, amely hosszú távra a legjobb ajánlatot adja" - hangsúlyozta Krapez.

Az Edvard Rusjan nevű repülőtér 1975-ben épült és mindössze tíz kilométer távolságra van Szlovénia második legnagyobb városától, Maribortól. Tíz évvel ezelőtt felújították a leszállópályákat és a repülésbiztonság-irányítási rendszert. A privatizációs kísérlet azonban sikertelenül zárult, így az állam tulajdonában maradt. Egy időben fapados járatok is indultak a légikikötőből Londonba és más európai városokba, de az alacsony utasszám miatt megszűntették azokat.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: