Lecsapnak a bankok mögé bújt köztörvényes bűnözők: lakáshitelesek tízezrei válnak hajléktalanná az idén

A 66 ezer bedőlt lakáshiteles közül október végéig csak 2700 tudott megállapodni a bankjával, 22 ezer adós pedig nem is hajlandó együttműködni a hitelezővel, akiknek viszont így elviheti a bank a házát.
A Világgazdaság azt írja, hogy a lakáshitelesek tízezrei azért válhatnak hamarosan akár otthontalanná, mert nem tudnak megegyezni a bankjukkal. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlása alapján 66 ezer nem teljesítő jelzáloghitelest kerestek meg tavaly október végéig a pénzügyi intézmények, 22 százalékuk azonban egyáltalán nem volt hajlandó együttműködni a bankkal: nem reagált a megkeresésre, vagy pedig elutasította azt.

Van, aki azért nem reagált, mert úgy alakult az élete, hogy nem tudna megállapodni a bankokkal, azaz nincs pénze, munkája, elköltözött az országból, esetleg rossz az egészségi állapota, míg másnak az adóstársával akadtak gondjai, míg megint mások ugyan örömmel fogadták a bankok megkeresését, de nem értenek egyet feltételeikkel.

- Több esetben tapasztaljuk, hogy az ügyfél törlesztőrészlet-csökkentést szeretne, de a hitel futamidejének meghosszabbítására nem hajlandó – teszik ehhez hozzá a lapnak egy bank.

Azonban a lap szerint nem árt sietni, ugyanis a Nemzeti Eszközkezelő kerete szűkös, nem sok ingatlant tud már befogadni, ezen kívül sokan nem is felelnek meg a program előírásainak. Magáncsődöd kevesen jelentettek, ahogyan a lakás eladásához is kevesen folyamodtak.

A Vg. szerint azokra, akik nem tudnak megegyezni a hitelezővel, és nem fizetnek, nem sok jó vár. A bankok előbb-utóbb faktorcégre, követeléskezelőre bízzák a tartozás behajtását, vagy pedig bírósági úton érvényesítik a követelésüket. A jogszabályok és a jegybank is szabad kezet adott nekik. Az MKB például kerek perec kijelentette: a nem együttműködő adósoknál jogi úton érvényesíti a követelést, elsősorban a fedezetek érvényesítésével.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: