Az ukrán kormány elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét

Kijev - Az ukrán kormány szerdai ülésén elfogadta a 2014-es költségvetés tervezetét - jelentette be Mikola Priszjazsnyuk agrárminiszter.

MTI - Irina Akimova, az elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese elmondta, hogy a kabinet jövőre 2,7 százalékos költségvetési hiány mellett 3 százalékos GDP-növekedéssel és 8 százalékos inflációval számol.

A véglegesített költségvetési javaslat a tervek szerint szeptember 15-ig a parlament elé kerül.

Ukrán médiajelentések szerint Jurij Kolobov pénzügyminiszter júniusban az idei év egészét tekintve 1-1,5 százalékos GDP-növekedést jósolt. Megfigyelők szerint a kormány inflációs várakozása is túlzónak látszik, tekintve azt, hogy egyelőre nem növekednek az árak Ukrajnában, sőt augusztusban az állami statisztikai hivatal kétéves rekordot elérő 0,7 százalékos deflációt mért.

Szakértők rámutattak arra, hogy 2012-ben a GDP csupán 0,2 százalékkal nőtt - szemben a kormány 3,9 százalékos előrejelzésével -, ami miatt 7,5 százalékkal a tervezettnél kevesebb bevétele lett az államnak, a költségvetés hiánya így elérte a 6,7 milliárd dollárt. Ráadásul idén Ukrajnának mintegy 9 milliárd dollár külföldi adósságot kell kifizetnie, ebből körülbelül 6 milliárd dollárt a Nemzetközi Valutalapnak (IMF).

Ukrajna idei évi költségvetése 3,4 százalékos GDP-növekedésre és 4,8 százalékos inflációra alapul.

Ukrajna, gazdaság


Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: