Hongkong a harmadik, Sanghaj a hatodik legbefolyásosabb globális pénzügyi központ

Sanghaj - New York, London és Hongkong ma a világ három vezető pénzügyi központja, Sanghaj pedig a hatodik - derül ki a kínai Hszinhua hírügynökség és a Dow Jones által készített jelentésből.

MTI - A nemzetközi pénzügyi központok fejlődési trendjeit vizsgáló kedden Sanghajban bemutatott tanulmány szerint a dobogós helyezetteket Tokió, Szingapúr, Sanghaj, Párizs, Frankfurt, Chicago és Sydney követi.

A rangsor összeállításánál több mint 60 szempontot vettek figyelembe, öt nagy tengely mentén rangsorolva a pénzügyi szektora nyomán vezető városokat. Figyelembe vették a pénzügyi piacok egészségét, a növekedési és fejlődési lehetőségeket, az iparági támogatottságot, a szolgáltatóipar helyzetét, valamint az általános gazdasági környezetet.

A rangsorban egyértelmű az európai városok hátránya, amelyek továbbra is a gazdasági világválság hatásait szenvedik, és talpraállásuk jóval hosszabb időt igényel amerikai vagy ázsiai társaikénál - áll a jelentésben.

Az első helyét a felmérés kezdete óta őrző New York a 2011-es statisztikához képest a tavalyi évben is erősödni tudott, mutatója 87,7 pontról 89,1 pontra nőtt.

A nagy kínai városok közt az évtized végére Ázsia pénzügyi központjának szerepére áhítozó Sanghaj megőrizte hatodik helyét, ahonnan a következő években a jelek szerint előre mozdulhat. A kelet-kínai metropolisz negyedik éve a legnagyobb potenciállal rendelkező pénzügyi központ a sorban: a növekedési, gazdasági, innovációs lehetőségeket illetően az első három helyezett mindegyikét megelőzte.

A szabadkereskedelmi övezet felállításával is kísérletező metropolisznak ugyanakkor a jelenleginél nyitottabbá kell válnia és a szolgáltatási szektorának javítása is szükséges - figyelmeztettek a jelentés készítői.

Kína különleges igazgatású övezete, a kontinens ma legjelentősebb pénzügyi központjának tartott Hongkong szintén igen jól teljesített, a nagy rivális Tokiót megelőzve az idén először került be a legjobb három közé.

A főváros, Peking a 11. a sorban, a Hongkonggal határos dél-kínai Sencsen városa 15., Tajpej 30.

Világgazdaság, Kína, pénzügy, kereskedelem, gazdaság

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: