BÉT - Enyhe emelkedést várnak az elemzők

A kedvező nemzetközi hangulat miatt kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: az amerikai és az európai, várhatóan pozitív hangulatnak kedvező hatása lehet a magyar tőzsdére.

Az elemző szerint az OTP árfolyamának alakulása a devizahitelekkel kapcsolatos, esetlegesen érkező hírektől függ, a Magyar Telekom esetében az elmúlt napok emelkedése után konszolidáció, kisebb csökkenés, a Richternél viszont kisebb emelkedés jöhet.

Móró Tamás összességében alacsony forgalom mellett enyhe emelkedést vár a hazai piacon. Ezt azonban az OTP-vel kapcsolatos hírek befolyásolhatják - tette hozzá.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint is kedvezően befolyásolhatja a hazai kereskedést a nemzetközi hangulat. A szakember szintén alacsony forgalomra és mérsékelt elmozdulásra számít, ez azonban szerinte is pozitív irányú lehet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,24 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 18 459,33 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma  21,56 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 500 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 110 forinttal, 2,61 százalékkal 4100 forintra csökkent, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 4,64 százalékkal 316 forintra nőtt, forgalma 4,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 112 forinttal, 2,52 százalékkal 4325 forintra esett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: