Finnországban is tarolhat az orosz atom

Az orosz Rusatom Overseas építi meg Finnország hatodik atomerőművét, és részesedést szerez az építtető vállalatban.

Finnországban jelenleg négy nukleáris erőmű működik, az ötödik építése folyik, a hatodikra pedig az orosz Rusatom Overseas kötött megállapodást. Észak-Nyugat-Finnországban a legújabb, AEA-2006-os típusú, 1200 megawattos orosz reaktort építik a Fennovoima Ltd megbízására. Az erőmű a tervek szerint 2024-ben kezd áramot szolgáltatni, ez megfelel az atomerőművek átlag tíz éves építési szükségletének. Finnország áramfogyasztásának már 25 százalékát fedezik az ilyen erőművek. A megrendelő nukleáris konzorcium az új létesítményből kívánja olcsó energiával ellátni tagjait, mint az Outokumpo acélvállalatot, a Kesko kiskereskedelmi láncot és mintegy 40 más hazai ipari céget és áramszolgáltatót.

A Roszatom ugyanakkor befektet, és 34 százalékos részesedést szerez a konzorciumban, a Reuters szerint ezzel betöltve azt a hiányt, amit az E.ON tavalyi kiválása okozott. Az üzlet értékét nem hozták nyilvánosságra, de az erőmű építésének költségét a szakértők 6 milliárd euróra becsülik.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: