Uniós fejlesztési projektek a NAV-nál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) három nagy, európai uniós támogatással megvalósuló projekt befejezése várható 2014 első félévében, ezek együttes támogatási összege 5,5 milliárd forint - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

A projektek az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program (EKOP) keretében valósulnak meg.

Az egyik fejlesztés az ügyfélkiszolgálás területén magasabb színvonalú szolgáltatás kialakítását célozza. A 2012. szeptember 15. és 2014. május 31. között megvalósuló projektre 2 milliárd forint uniós támogatás áll rendelkezésre. 

A fejlesztés célja egyebek közt a közigazgatás szolgáltató jellegének erősítése, az esélyegyenlőség előmozdítása, az adminisztratív terhek csökkenése, továbbá egységes online, interaktív ügyfélkiszolgálás kialakítása.

Szintén 2 milliárd forintos támogatást nyert az a projekt, amelynek fő célja, hogy a korábbi párhuzamos informatikai infrastruktúra konszolidációjával egységes szolgáltatási hátteret teremtsen az IT feladatokra, továbbfejlessze a HR rendszert, az integrált gazdasági szervezet működéséhez megfelelő gazdálkodási rendszer infrastruktúrát biztosítson, valamint egységes dokumentumkezelési (iratkezelési) rendszert alakítson ki. Ez a fejlesztés 2012. szeptember 3. és 2014. május 31. között valósul meg.

Az adóigazgatás rendszereinek integrációját, hatékonyságának növelését célozza a 2013. február 15. és 2014. július 31. között, 1,5 milliárd forint támogatással megvalósuló projekt. Ennek keretében egyebek közt korszerűsödik a végrehajtási rendszer és megújul az ellenőrzési rendszer.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: