"A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. ... - Tudja, mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön.” Jön? - így kommentálta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), hogy a Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal január 23-án visszavonta az Alt Cash pénztárgép forgalmazó SAM4S NR-300 ONLINE típusú pénztárgép engedélyét.
Az erre a géptípusra több mint 80 ezer megrendelést adó kereskedők kilátásai két kérdéstől függnek az OKSZ szerint: egyrészt, hogy mi lesz az 50 ezer forint támogatás lehetőségével, mivel ennek feltétele a január 31-i, továbbá a február 28-i üzembe helyezés, másrészt, hogy a megrendelés visszamondásával miként juthatnak a befizetett előleghez, vagy az előre kifizetett teljes vételárhoz.
Az első kérdésnél fontos tudnivaló, hogy az eredeti NGM rendelet úgy rendelkezett, hogy a jogosultak akkor vehetik igénybe a támogatást, ha 2013. december 31-ig üzembe helyezik az új pénztárgépet. Ez december 30-án úgy módosult, hogy év elejétől feloldották a támogatás igénybevételének határidejét (az eredeti rendeletben a " legkésőbb 2013. december 31-ig" szövegrész elhagyásával) - olvasható az OKSZ közleményében.
Január 22-én egy újabb rendelet újabb változásokat hozott: ez ugyanis azt írja elő, hogy a támogatás akkor vehető igénybe, ha január 31-ig üzembe helyezik a pénztárgépet. Kivétel, ha a kiskassza üzemeltetője már 2013. október 1. előtt megrendelte az új online pénztárgépet, ebben az esetben a támogatásra jogosító üzembe helyezési határidő február 28.
Ez az utolsó módosítás éppen azon a napon jelent meg, amikor az Alt Cash pénztárgépének forgalmazási engedélyét visszavonták, így az OKSZ kommentje szerint a kereskedők körében érthetetlen, hogy ha várható volt az engedély visszavonása, akkor miért kellett újból támogatási határidőt kitűzni, ami eleve teljesíthetetlennek ígérkezett.
Valószínűleg nem maradt pénz a kártalanításra
Az előleg, illetve a vételár visszafizetésével kapcsolatban azt írta a szervezet, hogy mivel a pénztárgép-forgalmazó a befizetett előlegekből rendel a gyártótól pénztárgépet, ezért csekély az esélye annak, hogy egy forgalmazási engedély visszavonását követően pénze legyen a teljes kártalanításra.
A kereskedők megítélése szerint ez a súlyos probléma külső segítség nélkül nem orvosolható és erre jutott egyébként az NGM felkérésére alakult pénztárgép munkabizottság is január 25-i ülésén. Az NGM ígéretet tett a felvetett javaslatok megvizsgálására és arra, hogy tájékoztatást ad döntéséről. Ez azonban eddig nem történt meg - írja az OKSZ.
Éppen ezért a szervezet azt javasolja a károsult online pénztárgép megrendelőknek, hogy legalább néhány napig várjanak az NGM állásfoglalására (a forgalmazási engedély visszavonása 15 nap után lesz jogerős, így addig eleve nem érhet joghátrány senkit, de feltételezik, hogy az eddigi kedvező tapasztalatok alapján az adóhatóság méltányosan jár el ebben az esetben).
Időközben az adóhatóság felszabadította az Alt Cash megrendelések regisztrációs kódjait. Ez azért fontos, mert így lehetővé válik, hogy valaki más pénztárgépek is rendelhessen a NAV honlapján keresztül.
Az OKSZ javasolja mérlegelni azt a körülményt is a döntéshozók számára, hogy az adóhatóság 120 ezer megrendelést és 180 ezer regisztrációt tart nyilván, tehát 60 ezer megrendelés még amúgy is hiányzik. Az üzembe helyezések száma 30 ezer, ami azt jelenti, hogy az Alt Cash 80 ezer megrendelését leszámítva nincs nagy eltérés az üzembe helyezések és az eddig leadott megrendelések között, tehát van lehetőség egyszerűbb szabályozásra.
Időközben az Alt Cash bejelentette, benyújtja újra engedélyeztetésre a visszavont engedélyű pénztárgépet. Erre van jogi lehetősége.

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése