Nem tartott sokáig a török jegybank kamatemelése utáni jókedv, újra elkezdték adni a feltörekvő devizákat. A forintot ütik a legjobban.
A török jegybank brutális szigorítást jelentett be tegnap késő este, a várakozásokat jelentősen meghaladó mértékben emelte a kamatokat. A bejelentést követően jelentősen ersődött a líra a dollárral, és ennek hatására a magyar forint is az euróval szemben. Ez a megnyugvás azonban nem tartott sokáig, újra elkezdtek visszagyengülni a devizák - a dollár/török líra devizapár árfolyama a 2,16 körüli szintekről 2,22 környékére gyengült, azaz újra a kamatdöntés előtti szintekhez közelít. (A döntés előtt 2,2591-nél járt a kurzus.)
Ez a magyar forintnak erősödést hozott, aminek hatására 302,17 körüli szinteken járt a kora reggeli órákban. Fél 11 körülre azonban hirtelen gyengülésnek indult és az árfolyam 307 forint fölé is szaladt, azaz itt is születtek már kötések.
A devizapiacon erős kereskedés mellett és igen ideges hangulatban folyik a kereskedés. Devizapiaci szakemberek szerint a cseh korona kivételével minden feltörekvő devizát komolyan érint ez a rossz hangulat, különösen a forintot. A rossz hangulatban természetesen részben benne van a Fed kötvényvásárlási programjának visszafogása, amelyről magyar idő szerint ma este 8 órakor derülnek ki részletek.
Fél 11 körül az eurót 305,94, a dollárt 223,59, a svájci frankot 249,39 forinton jegyezték, 1,3681 dolláros euróárfolyam mellett. Egy euró 4,21 zlotyt, 4,5341 lejt és 27,49 cseh koronát ért.

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése