Hitellel verték át az embereket

Azonnali készpénzt és kedvezményes törlesztésű hitelt ígértek, megbízási díjat is kértek, ám hitelt már nem folyósítottak azok az emberek, akik ellen most vádat emelt az ügyészség. Tevékenységüket újságokban hirdették, több mint háromezer, nehéz helyzetben lévő ügyfelet csaptak be.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 19 személlyel szemben vádiratot nyújtott be a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz - közölte a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a vádlottak 2009 szeptembere és 2012 decembere között - az általuk létrehozott gazdasági társaságok nevében eljárva - látszólag fogyasztói csoportok szervezése címén, azonban ténylegesen kedvezményes törlesztésű hitelt ígérve azt a látszatot keltették, hogy ügyfeleik igen kedvező feltételekkel, rövid időn belül juthatnak pénzhez.

A vádlottak Budapesten és több vidéki városban, így Nagykanizsán, Pécsett, Kaposváron, Szegeden, Szolnokon, és Székesfehérváron is működtettek irodát, tevékenységüket pedig budapesti, országos, illetve vidéki újságokban is hirdették. A hirdetések megtévesztőek voltak, szövegük azt sugallta az ügyfeleknek, hogy azonnal készpénzt folyósítanak még a nehéz anyagi helyzetben lévők számára is.

A megbízási díjat felvették, hitelt nem folyósítottak

A hirdetések alapján, a cégeknél megjelent sértettek részére az üzletkötők megtévesztő tájékoztatást adtak, illetve az ügyfeleket abban a hiszemben hagyták, hogy a szerződéskötést követő 30 napon, de legkésőbb 2-3 hónapon belül hitelt fognak folyósítani részükre.

A megtévesztett ügyfeleknek a szerződéskötéssel egy időben a kedvezményes törlesztő hitelek folyósításának érdekében megbízási díjat kellett fizetniük, amelynek mértéke - az igényelni kívánt hitel nagyságához igazodóan - 50 ezer és 2 millió forint között volt. A sértettek végül hitelt nem kaptak, a szerződésben vállalt hitelnyújtás a vádlottaknak nem állt szándékában, ezzel szemben valódi céljuk a sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt - írta közleményében az ügyészség.

A vádlottak a sértettek által befizetett összeg csaknem egészét - fiktív számlák igénybevételével - a gazdasági társaság számláiról felvették, majd szétosztották egymás között.

Több mint 700 millió forintot csaltak el

A vádlottak 3325 sértettnek összesen több, mint 700 millió forint kárt okoztak. Jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette (és más bűncselekmények) miatt indul az eljárás, ennek a törvény szerinti büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. A nyomozást a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság folytatta le.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: