Az eurózónát meghaladó mértékben bővülhet a magyar gazdaság a következő években

Budapest - Az eurózóna átlagát jelentősen meghaladó mértékben bővül várhatóan a magyar gazdaság idén és a következő négy évben - közölte az EY legfrissebb negyedéves eurózóna előrejelzésére hivatkozva szerdán az MTI-vel.
 
A könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadó cég előrejelzése szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékkal nőhet 2014-ben, szemben a valutaunió 1 százalékos átlagával.

Az EY 2014-es tavaszi gyorsjelentéséből egyértelműen kitűnik, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára állt - hangsúlyozta Havas István, az EY vezérigazgatója a közlemény szerint. Hozzáfűzte: a GDP-bővülés mértéke átlagosan évi két százalék körül alakulhat a 2018-ig tartó időszakban Magyarországon. Az idei növekedést egyebek mellett a fogyasztói bizalom erősödése, a monetáris politika, a közműdíjak csökkenése és a gazdaságélénkítő lépések is segítik. A világgazdaságban azonban több olyan kockázati tényező is érzékelhető, amely lassíthatja a magyar gazdaság felfutását - hívta fel a figyelmet Havas István.

Az EY előrejelzése szerint az eurózóna továbbra is növekedést mutat, gazdasága várhatóan 1 százalékkal bővül idén, így elmarad a világ más meghatározó gazdasági térségeinek teljesítményétől. Az eurózóna GDP-növekedésének mértéke 2018-ra várhatóan 1,7 százalékot ér el.

A gyorsjelentés az egyes országok gazdaságának eltérő sebességű fellendülését mutatja, és kedvező képet ad az eurózóna periféria országairól.

Az eurózóna teljesítményét három tényező ronthatja leginkább: a defláció veszélye, a tagállamok gazdasági teljesítménye közötti jelentős eltérések, valamint a tartósan magas munkanélküliség. Az EY előrejelzése szerint idén mindössze 12 százalékra mérséklődik az állástalanok aránya a valutaunióban. A következő négy évben is csak mérsékelt javulásra lehet számítani ezen a területen. 2018-ra 11 százalékos lehet a munkanélküliség az eurózónában.

Az EY elemzése szerint a jelenlegi helyzetben a cégeknek meg kell vizsgálniuk, hogy működési modelljük megfelelően követi-e a jelenlegi gyorsuló gazdasági bővülést, az alacsony inflációt és a növekvő keresletet. Szintén értékelniük kell, hogy adottak-e már a feltételek számukra a bővítésre, felvásárlások vagy akvizíciók formájában.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: