Idén 2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság

New York - Az IMF szerint az idén két százalékkal nőhet a magyar gazdaság a beruházások és a lakossági fogyasztás és az export bővülésének köszönhetően, az ország középtávú növekedési kilátásai ugyanakkor visszafogottak. Az idei hiánycél csak a költségvetési tartalékok megtartásával érhető el, az IMF szakértői szerint, akik óvatos jegybanki politikát javasolnak és úgy vélik, hogy az ország sérülékenysége csökkent, de magas az államadósság.
 
A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Magyarországgal foglalkozó éves jelentését azután hozták nyilvánosságra csütörtökön, hogy a washingtoni székhelyű intézet szakértői március 5-17. között Budapesten tárgyaltak.

A közlemény megállapítja, hogy a 2012. évi recesszióból kikerülve tavaly már 1,1 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP) különösen a kormányzati beruházások, a lakossági keresletnövekedés és a nettó exportnak a hatására.

A jelentés egyebek között rámutatott arra, hogy csökkent Magyarország sérülékenysége, de továbbra is magasnak tartja az IMF Magyarország államadósság szintjét, illetve az ország külső finanszírozási igényét.

Az IMF szerint a magyar kormány erősen elkötelezett aziránt, hogy az államháztartási hiányt az EU által maximálisan megengedett szint alatt tartsa. A tavalyi hiány várhatóan a GDP 2,4 százaléka volt, kisebb a tervezett 2,7 százaléknál, mivel az alacsonyabb adóbevételeket ellensúlyozta a szigorú kiadásellenőrzés. Az idei évvel kapcsolatban az IMF-szakértők úgy vélik, hogy csak akkor teljesül a 2,9 százalékos GDP-arányos magyar államháztartási hiánycél, ha nem költik el a költségvetési tartalékokat.

A közlemény szerint az IMF azzal számol, hogy összességében nem változik az államadósság.

A küldöttség üdvözölte a kormánynak az erőfeszítését, hogy középtávon csökkentse a költségvetés strukturális hiányát. Rámutatott arra, hogy a szükséges költségvetési konszolidációt fokozatosan kell végrehajtani és növekedésbarát módon.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a jelentős kamatcsökkentési sorozat hatására az alapkamat 2,7 százalékos rekordalacsony szintre csökkent. A küldöttség szerint mérséklődött az inflációs nyomás, és mérséklődtek az inflációs kilátások is. Távolabbra tekintve azonban az IMF szakértők úgy vélik, hogy nőhet az inflációs nyomás részben a gazdaság élénkülésére, valamint a geopolitikai bizonytalanságok miatt. Ezek miatt, valamint a lehetséges amerikai kamatemelés hatására, illetve néhány vezető feltörekvő ország gazdaságnövekedésével kapcsolatos kevésbé derűlátó kilátások alapján az IMF óvatos jegybanki politikát javasol.

A közlemény szerint a bankszektor továbbra is nyomás alatt áll, a banki hitelezés még mindig zsugorodik, bár már csökkenő ütemben. A Növekedési Hitelprogram első szakasza sikeresen volt abból a szempontból, hogy javította számos kis és közepes vállalat hitelhez jutását. A küldöttség esélyt lát arra, hogy bizonyos feltételek megváltoztatásával növelni lehet ennek a programnak a gazdaságnövekedésre gyakorolt hatását.

Az IMF szerint alkalmas az idő a szerkezeti reformok végrehajtásához, amelyek segítségével a magyar gazdaság magasabb, és fenntartható növekedési pályára állhat.

Az IMF szakértői szerint ennek érdekében bővíteni kell a munkaerőpiaci keresletet, javítani kell az üzleti hangulaton és a szabályozási környezeten, továbbá csökkenteni kell a szabályozási terheken, ésszerűsíteni kell az adórendszert és növelni kell a szolgáltatási ágazat hatékonyságát.


Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: