Gyengülést vár csütörtökön délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Buda-Cash üzletkötője.
Sőre Balázs az MTI-nek elmondta, hogy az olajár esése miatt szerdán az Egyesült Államokban jelentősen gyengültek a főbb indexek, és ez a kedvezőtlen hangulat az európai börzéken, így a BÉT-en is érezhető lesz csütörtökön.
A szakértő szerint a BUX index 0,5-1 százalékos mínuszban kezdheti a napot, és a kereskedés első óráiban is ebben a sávban maradhat. Délután több olyan makroadat - kiskereskedelmi termékforgalom, munkanélküli segélykérelmek - is érkezik, amely befolyásolhatja a kereskedést, és érdemes figyelni az Európai Központi Bank (EKB) második körös refinanszírozási hiteltenderével kapcsolatos hírekre is - mondta Sőre Balázs.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,68 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 17 621,96 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a keddi záráshoz képest.
A Mol ára 160 forinttal, 1,32 százalékkal 11 925 forintra csökkent, 753,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP 54 forinttal, 1,33 százalékkal 4100 forintra erősödött, forgalma 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,29 százalékkal 351 forintra nőtt, forgalma 274,5 millió forint volt.
A Richter árfolyama 5 forinttal, 0,13 százalékkal 3855 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1453,28 ponton zárt szerdán, ez 9,06 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Forrás: MTI
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése