Tárgyalnak-e a bérekről a kormánnyal?


A kormány közszolgálati életpálya-modellek keretében képzeli el a kereseti viszonyok rendezését. Több életpálya-modell már elindult, és a kabinet újabbak bevezetését tervezi további ágazatokban és jogviszonyoknál; a kormány erről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) e heti ülésén tájékoztatta a tárgyaló feleket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az NGM a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közleményére reagált, amelyben az OKÉT-ülés után azt írta a szakszervezet, hogy a kormány nemet mondott a közszolgálati keresetek jövő évi emelésére, a munkavállalói oldalt alkotó szakszervezetek ezért felálltak a tárgyalóasztaltól.

A minisztérium a válaszában kifejti: a fizetések a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően megőrzik az értéküket és egyre több ágazatban lehet béremelési programot végrehajtani. A kormányváltás óta elindult a rendszerváltástól számított eddigi legnagyobb pedagógus-béremelési program, és már negyedik éve, több lépcsőben zajlik az egészségügyi dolgozók bérrendezése. Ennek egyaránt részesei az ápolók, az orvosok, a szakorvosok, a háziorvosok, a védőnők, a fogorvosok, és a rezidensek.

A kormány jövőre a háziorvosi rendszer fejlesztését tekinti kiemelt célnak, ezért 10 milliárd forinttal többet biztosít a háziorvosi rendszer fejlesztésére. - írták. További, közel 7 milliárd forint többletforrás jut a gyógyító-megelőző ellátás keretében a mentés helyzetének javítására, új ellátási kapacitások befogadására, az ellátás minőségének fejlesztésére.

A kabinet "tehát bebizonyította, hogy Magyarország gazdasági erejéből, külső hitelek felvétele nélkül képes előteremteni a gazdasági és pénzügyi feltételeit a béremeléseknek. Így ahogy az ország ereje engedi, a béremelési programok ezt követően is folytatódnak" - emelik ki.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: