A kiírások megjelenését várja az építőipar

Az építőipar számára fontos lenne, ha az uniós kiírások minél hamarabb megjelennének, illetve beindulnának a tervezett állami beruházások - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint az építőipar termelése 5,1 százalékkal nőtt februárban az egy évvel korábbihoz képest. Tolnay Tibor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a február végi szerződésállomány 26,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az előző uniós támogatási ciklus munkái kifutóban vannak, az újak még nem indultak be, magánmegrendelések pedig alig vannak - mondta.

Hozzátette, hogy az ágazat számára fontos lenne, és pozitívan mozdítaná el az adatokat, ha az uniós kiírások minél hamarabb megjelennének, illetve ha beindulnának a tervezett állami beruházások.

Az ÉVOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a tavalyi év sikeres volt, és a szövetség szeretné, ha idén legalább a tavalyi szintet tartani tudná az építőipar. Egyelőre azonban nem kedvezőek az adatok, mert a 2015-ös év szempontjából fontos szerződésállomány csökken - mondta.

Tolnay Tibor hozzátette, minden uniós ciklusban van megtorpanás, és ha a kiírásokban szünet van, az csökkenti az építőipar volumenét.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőbeni teljesítményt meghatározó szerződésállomány visszafogott növekedést jelez. Kitért arra is, hogy a februári növekedés elmarad a januárban elért 8 százalékos bővüléstől, és az elmúlt 12 hónapban ennél csak tavaly decemberben volt gyengébb az ágazat teljesítménye.

Németh Dávid szerint a tempóvesztésre számítani lehetett a januári adatok alapján, mivel a szerződésállomány abban a hónapban is csökkenést mutatott.

A friss adatok szintén arra utalnak, hogy a tavaly hónapokig kétszámjegyű bővülést elérő szektorban folytatódhat a lassulás. A februárban megkötött új szerződések volumene ugyanis csaknem 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a szerződésállomány pedig közel 27 százalékkal csökkent éves összevetésben - hangsúlyozta.

Az elemző úgy véli, összességében az látszik, hogy kevesebb költségvetési forrás jut az építkezésekre, ráadásul a szektor teljesítményére hatással lehet az M4-es kivitelezésének leállítása. Emellett a korábbi uniós költségvetési ciklus forrásainak a lehívása is a végéhez közeledik, ami az év második felében tovább ronthatja az építőipar teljesítményét.

Németh Dávid szerint a lassulásra utaló kilátások miatt nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank azt tervezi, hogy a lakásépítésekre is kiterjeszti növekedési hitelprogramját. Ha ez valóban megvalósul, a szektorba áramló források nyomán elinduló fejlesztések megállíthatják a lassulást - közölte az elemző.

Németh Dávid a jelenlegi kilátások alapján 5 százalék körüli bővülést vár 2015-ben az ágazatban.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: