Erős volt az évkezdet a Liszt Ferenc-reptéren

Csaknem kétmillió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az első negyedévben, 12,6 százalékkal nőtt az utasforgalom az előző év hasonló időszakához képest; ez minden idők legerősebb évkezdete Ferihegyen - közölte a terminálokat üzemeltető Budapest Airport (BA) szerdán az MTI-vel.


A repülőgépmozgások, azaz a fel- és leszállások száma 5,5 százalékkal nőtt az év első három hónapjában a Budapest Airport futópályáin, amelyek átfogó felújítását tavaly végezték el. A repülőtéri statisztikákból az is kiderül, hogy a charterforgalom kezd magára találni a tavalyi megtorpanás után, és idén a nyaralójáratok forgalma 16,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A közlemény szerint a légitársaságok sorrendjét továbbra is a Wizz Air vezeti. A magyar hátterű légitársaság idén tavasszal a kilencedik Airbus A 320-as típusú gépet hozza a budapesti bázisra. Az új gépnek köszönhetően tudja a légitársaság elindítani a maastrichti, a hurghadai és a szardíniai új járatot, illetve növelni a járatszámot a már meglevő útvonalakon.

Az utasforgalom alapján a második helyezett a Ryanair, utána a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, az Air France, a Germanwings, a British Airways, a KLM és Turkish Airlines következik.

A küldő városok statisztikáját a forgalom alapján most is London vezeti, négy repülőtérére összesen öt légitársaság repül Budapestről. Párizs stabilan átvette a második helyet az Air France járatbővítésének is köszönhetően, utána Brüsszel, Róma, Frankfurt, Isztambul, Milánó, Amszterdam, München és Moszkva a sorrend.

A BA közleményében felidézte, hogy a budapesti repülőtér elnyerte - egymás után másodszor - a londoni Skytrax légiközlekedési tanácsadó cég felmérésén a "Kelet-Európa legjobb Repülőtere 2015" díjat.

Az idei első negyedév eredményei minden várakozást felülmúltak és azt bizonyítják, hogy Budapest és Magyarország elsőrangú utazási célpont mind az üzletemberek, mind a turisták körében - idézi a közlemény Kam Jandut, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatóját.

Az igazgató hozzátette: számos új légitársaság és útvonal megjelenése várható a nyári időszakban, például az Air China pekingi, az Air Transat torontói, valamint az Iberia és az Iberia Express madridi járata, így a légiközlekedés nagymértékben hozzájárul a magyar idegenforgalom fellendüléséhez.

A BA a légitársaságokkal már a 2016-os szezont tervezi és újabb útvonalak megnyitásán vagy a meglévők bővítésének előkészítésén dolgozik - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: