Újabb fordulat a Mol-INA ügyben

Pótmagánvádas eljárás indult a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen - közölte a Mol pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.


A vádat egy korábbi Mol alkalmazott és kisrészvényes terjesztette elő. A közlemény szerint a magánszemély azt követően döntött a különleges, úgynevezett pótmagánvádas eljárás elindításáról, hogy a Legfőbb Ügyészségre beadott feljelentését az ügyészség elutasította.

A pótmagánvádló állítása szerint a Mol részvényei értékének jelentős csökkenését az okozta, hogy a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA irányítási jogához.

Az ügyet a Fővárosi Törvényszék tárgyalja. (Az első tárgyalás pénteken délben kezdődött).

A közleményben a Mol kifejti: vádirat a horvát és magyar médiában megjelent állításokon alapuló tényállása úgy tűnik szorosan összefügg, és nem különíthető el a jelenlegi horvát átadási kérelemtől. Hernádi Zsolt ez ügyben már korábban tájékoztatta a Mol igazgatóságát arról, hogy az állítások miért alaptalanok és hamisak. A tájékoztatást a testület elfogadta.

A Mol csoport hangsúlyozza, hogy a Legfőbb Ügyészség döntése, amely eddig elutasított minden, az üggyel kapcsolatos megkeresést továbbra is változatlan marad. A Mol csoport továbbá úgy látja, hogy az illetékes Fővárosi Törvényszéken induló pótmagánvádas eljárás tisztességes és független bírósági eljárás az ügyben. A társaság bízik abban, hogy a bíróság a tényeket gondosan megvizsgálva megfelelő eljárást fog lefolytatni.

A bejelentés után az addig 14 000 forint fölött és pluszban forgó Mol részvények árfolyama 13 910 forintig esett, ez 75 forinttal, 0,54 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróárnál.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson