Egymilliárdos belvízvédelmi beruházás Ópályiban és Szamosszegen

Több mint egymilliárd forint összegű pályázati támogatásból építi ki belvízelvezető csatornarendszerét Ópályi és Szamosszeg - közölte a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.


Erdélyi Miklós (független), Ópályi önkormányzati vezetője elmondta, hogy 499,7 millió forint európai uniós és nemzeti forrást nyertek el a belvízvédelmi beruházás megvalósításához.

Gergely Lajosnak (Fidesz-KDNP), Szamosszeg polgármesterének tájékoztatása szerint 553,2 millió forintot fordíthatnak a csatornák és az azokhoz kapcsolódó létesítmények kialakítására.

A fejlesztés 100 százalékos pályázati támogatásból valósul meg, önerőt egyik település önkormányzatának sem kell biztosítania.

Szamosszegen már befejezéséhez közeledik a beruházás, decemberben megtartották a műszaki átadást, és a hiánypótlás után tavasszal helyezik üzembe a belvízelvezető rendszert. Tizennyolc kilométer hosszúságú vezetékhálózatot építettek és 3,2 kilométernyi régi csatornát tisztítottak ki. Emellett záportározó, átereszek és 16 ülepítő tisztítóakna készült a településen.

Ópályiban is jól haladnak a munkálatok, tavaszra befejezik az építkezést. A községben öt, a belvizet befogadó csatorna rekonstrukcióját is elvégzik, építenek 4 kilométer nyitott és 4,6 kilométer zárt árkot.

A vízügyi szakemberek szerint a fejlesztés eredményeként szinte megszűnik a belvízi veszélyeztetettség a két településen, csak rendkívüli időjárási körülmények között alakulhatnak ki kisebb elöntések.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: