Tízmilliárdos költségcsökkentést hajt végre az idén a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. 7-8 százalékos euróban számolt forgalomcsökkenést vár az idén, a nyereségesség javítása érdekében pedig 10 milliárd forint értékű költségcsökkentést hajt végre - jelentette be Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.


Oroszországban kismértékű árbevétel-növekedéssel számol a gyógyszergyár 2015-ben a januárban végrehajtott áremelés hatására, a bevétele így 15 milliárd rubelt érhet el a tavalyi 13,7 milliárd rubel után. Az ukrán forgalom dollárban számítva 40 százalékkal eshet tovább az idén.

Az unióhoz később csatlakozott tíz országban 7 százalékos euróban számított visszaeséssel számol a cég, míg a nyugat-európai országokban várhatóan 10 százalékkal nő a forgalma az idén. A kínai és latin-amerikai piacon árbevétel-növekedést, míg az Amerikai Egyesült Államokban jelentős, 33 százalékos csökkenést vár a vállalat.

A gyógyszergyár Oroszországban 25 százalékkal emelte a nem vényköteles, illetve hatóságilag nem befagyasztott árú termékeinek árát az idén januártól. Ezek a termékek nagyjából a felét teszik ki az összes oroszországi forgalomnak - magyarázta a vezérigazgató. Hozzátette: azzal számolnak, hogy az áremelés kompenzálja a volumencsökkenést. (Oroszország részesedése 28-ról 24 százalékra csökkent  a forgalomból.)

A vezérigazgató hangsúlyozta: hisznek abban, hogy Oroszországban néhány éven belül ismét növekedést tud majd elérni a vállalat. A gyógyszerfogyasztás várhatóan nőni fog, mivel most alacsony szinten van és az országban politikai stabilitás van. Ukrajnában azonban továbbra is bizonytalan a belpolitikai és a gazdasági helyzet, emiatt folyamatos a vásárlóerő csökkenése és a helyi fizetőeszköz, a hrivnya is tovább gyengült az idén év elején.

Ukrajnán és Oroszországon kívül az egyéb FÁK-országokban 6 százalékos, dollárban számított bevételnövekedést vár a Richter.

A magyarországi piacon stagnáló forgalommal számol a cég. Tavalyi forgalmával 5,4 százalékos részesedése van a Richternek a magyar gyógyszerpiacon, ezzel a harmadik legnagyobb piaci szereplő.

Az elmúlt évet értékelve Bogsch Erik kiemelte, hogy amint azt a december közepén kiadott profit figyelmeztetésében már jelezte a cég, a rubel euróval szembeni jelentős leértékelődése súlyos egyszeri pénzügyi veszteséget okozott. A rubel éves szinten több mint 18 százalékkal gyengült az euróval szemben, de a negyedik negyedévben ennél sokkal nagyobb volt a leértékelődése. A Richter 2014. évi nettó pénzügyi vesztesége 12,66 milliárd forint volt. Ezen belül 14,7 milliárd forintot tettek ki a nem realizált tételek, amelyek elsősorban az oroszországi vevőkövetelések és a rubeles pénzeszközök átértékelésén keletkeztek, míg a realizált veszteség 2 milliárd forint volt.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: