Közérdek a piaci verseny fenntartása

A piaci verseny fenntartásához közérdek fűződik, mivel a verseny gazdasági hatékonyságot, társadalmi felemelkedést eredményez azáltal, hogy elősegíti egyebek mellett a növekedést, az innovációt, a jobb minőséget és az alacsonyabb ár kialakítását – hangsúlyozta Darák Péter, a Kúria elnöke kedden, Budapesten.


A Kommentár a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényhez című kötet bemutatója alkalmából rendezett eseményen a Kúria elnöke a könyvből idézve hozzátette: a szabad piac korlátozásának a szabad piac fenntartását kell szolgálnia.
Az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi határozatából idézve elmondta: mindig az adott gazdaságpolitikától függ, hogy mi a piaci korlátozás ideális mértéke, ennek megítélését az Ab nem helyettesítheti a sajátjával, a törvényi megállapításokat azonban pontosíthatja, részletezheti és magyarázhatja.

Darák Péter elmondta: a bíróságok vállalták, hogy a sokszor tág, az európai összefüggésben létező és működő szabályokat a magyar nemzeti jogrendszerbe illesszék. Ilyen egyebek mellett az, hogy a közvetett bizonyítékok alapján is megállapítható versenyjogsértés, valamint az, hogy a feltárt tények logikai láncolata elegendő a jogsértés megállapításához – ismertette.

Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke kiemelte: a kötet minden versennyel foglalkozó szakember számára nélkülözhetetlen és hasznos. Segíti a piaci szereplőket a jogszabályok értelmezésében, megismerhetik, milyen elvárásokat támasztanak velük szemben a jogalkotók – tette hozzá.

Elmondta: a GVH feladata, hogy fejlessze a magyarországi verseny- és fogyasztói kultúrát, valamint megfogalmazza és közzétegye a jogalkalmazás gyakorlatában kikristályosodott megállapításokat. Példaként említette: az erőfölényes helyzetről uniós szinten két paragrafus rendelkezik, s mivel a magyar szabályozás is foglalkozik az ezzel kapcsolatos tényállásokkal, kiemelkedő jelentősége van a joggyakorlatnak, a jogszabályok értelmezésének.

Kalas Tibor, a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának vezetője szerint a kötet nem csupán a piaci szereplők, hanem a versenyjogot alkalmazó bírók számára is hasznos, mert lehetővé teszi az egyes jogintézményekhez fűződő szakmai álláspontok megismerését.

Szamosi Katalin, a Magyar Versenyjogi Egyesület tiszteletbeli elnöke elmondta: a kommentár a tisztességtelen verseny, a reklámjog, vagy a fúziókontroll területén működő ügyvédeknek, és a terület iránt jobban érdeklődőknek is nagyon hasznos.

Elmondta: a bankok általános szerződési feltételeihez kapcsolódó erőfölényes magatartás és annak jogkövetkezményei kihatottak arra, hogy a jogszabályalkotó önálló törvényt alkotott a devizahitelesekről. A bankok kamat, költségigényét és az ezzel kapcsolatos egyoldalú szerződésmódosítást a versenyhatóság is sok ügyben vizsgálta, ezek olyan problémák voltak, amelyeknél túl kellett lépni a versenyjogon és önálló törvényben kellett szabályozni – tette hozzá.

Forrás: MTI 
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: