Ezentúl minden másképp lesz a bankoknál

A 2014-es év vízválasztó volt az európai bankszektor számára, így mára eljött az "új normalitás" ideje és minden piaci szereplő kénytelen legalább részben átalakítani üzleti stratégiáját - véli regionális elemzésében a Raiffeisen Bank. A magyar bankszektor 2016-tól kezdődően növekedési pályára állhat.


A 2015-ös esztendőt olyan átmeneti évnek látom, amely feltehetően elvezet majd odáig, hogy egyes bankok üzleti szegmenseket szüntetnek meg vagy akár teljes piacokról is kivonulnak. Magyok győződve arról, hogy a banküzlet a mostani átalakulási szakaszt követően ismét jelentős mértékben járul majd hozzá a térség egészének gazdasági és társadalmi fejlődéséhez - mondta Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International AG (RBI) vezérigazgatója.

Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát továbbra is olyan dinamikusan növekvő piacoknak tekintjük, amelyekre a pénzügyi közvetítő rendszer viszonylag alacsony szintje jellemző, ezért jó esély van arra, hogy a hitelezés bővülése és az eszközök növekedése tartósan meghaladja a GDP dinamikáját.

A fundamentális tényezők szempontjából ehhez az országcsoporthoz sorolhatjuk Magyarországot és Romániát is, ahol piaci fordulat következett be. Az elmúlt években mindkét bankpiacon fordulat volt a gazdaságban és a a bankszektorban is, amelynek hátterében a tőkeáttétel csökkentése, súlyos egyszeri veszteségek és a nem teljesítő hitelek átütemezése állt. Ugyanakkor egyelőre nehéz megjósolni, hogy az elmúlt évek átalakítása elegendő lesz-e ahhoz, hogy már 2015-ben beindulhasson egy tisztességes mértékű fellendülés - állapította meg Günter Deuber, az RBI régiós kötvény- és devizapiaci kutatásának vezetője, a régiós bankszektor-jelentés egyik vezető szerzője.

Sokat javult a helyzet

Az eszközminőség végre javulni kezdett Magyarországon (az NPL-arány 14 százalékról 13,3 százalékra csökkent), míg a régiós átlag 9,1-ről 8,5 százalékra javult - miután az előző öt évben összesen 5,2 százalékponttal emelkedett.

Valószínűleg a mutató jobban is tudott volna javulni, azonban az ECB és az EBA eszközminőség-vizsgálata és stressz-tesztje az eszközminőség óvatosabb értékelését eredményezte.

A régiós bankszektorban az összesített tőkearányos megtérülése (ROE) 6,9 százalékra, a 2000 óta mért legalacsonyabb szintre süllyedt. Ez a kiábrándító teljesítmény több tényezőnek tulajdonítható. Egyfelől az alacsonyabb ROE-értékek tükrözik az új európai szabályozói követelményeket, amelyek magasabb tőketartalékolásra késztetik a bankokat. Másfelől 2014-ben három régiós piac (Magyarország, Románia és Ukrajna) negatívba fordult.

Idén az óvatosság és a szelektivitás lesz a térségben működő nyugati bankok alapvető üzleti elve. Az üzleti stratégiában várhatóan meghatározó szerepet játszik majd a mérlegoptimalizálás, a költségcsökkentés, és a termékoptimalizálásra, a modernizációra és a működési hatékonyságra koncentráló, szelektív növekedési és beruházási stratégiák.

2016-tól kezdődően növekedési pályára állhat a bankszektor Magyarországon

Az idei mélypontot követően jövőre már növekedési pályára állhat a magyar bankszektor, és hitelezéssel segítheti a növekedést - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerdán Bécsben az MTI-nek.

A Raiffeisen Bank International közép- és kelet-európai bankszektorról szóló, 2015-ös elemzésének bemutatására rendezett sajtótájékoztatón az elemző kifejtette, az idei év több tényező miatt is fordulópontot jelent a magyar bankszektor életében. Egyrészt megegyezés született az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a magyar kormány között az év elején, amely rendezi a bankszektor és a kormány közötti viszonyokat, és jövő évtől csökken a bankadó mértéke. Másrészt a forintosítással rendezték a lakossági devizahitelesek ügyét, harmadrészt pedig a magyar gazdaság már a tavaly visszatért a növekedési pályára - magyarázta az elemző. Török Zoltán hangsúlyozta, idén három százalék fölötti lehet a gazdasági növekedés, de ahhoz, hogy ez tartósan fennmaradjon, szükséges a hitelezés beindulása.

Gunter Deuber, a Raiffeisen Bank International vezető elemzője és a beszámoló egyik szerzője azt mondta, a bank továbbra is ütemesen növekvő piacnak tartja Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát, és valószínűleg a hitelezés és a pénzügyi eszközök növekedése fenntartható módon meghaladhatja mindhárom ország bruttó hazai termékének (GDP) növekedési ütemét.
Úgy vélte, a pozitív irányba elmozduló trend miatt a magyar és a román piacok is ehhez a csoporthoz sorolhatóak. "A bankok hitelforrás-szűkítő mérlegalkalmazkodási tevékenysége (deleveraging), a súlyos egyszeri veszteségek és a nem-teljesítő hitelek átstrukturálása árán mindkét ország gazdaságának és bankszektorának sikerült megfordítania az eddigi negatív trendet. Azt azonban egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy az elmúlt évek átstrukturálási folyamata elegendő volt-e ahhoz, hogy azzal már 2015-ben érezhető fellendülés kezdődjön" - magyarázta Deuber.

Az elemzés rámutat arra, hogy 2015-ben a Közép- és Kelet-Európában jelenlévő nyugat-európai bankok üzleti stratégiájának legfőbb elemei továbbra is az elővigyázatosság és a szelektív megközelítés maradnak. Jovan Sikimic, a Raiffeisen Centrobank AG elemzője úgy vélte, nem valószínű, hogy bővítenék a térségben meglévő fiókhálózatukat.
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: