Újra pályázhatnak EU-pénzre a cégek

Megjelent két, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét és fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A most összesen 85 milliárd forint értékben meghirdetett pályázati felhívásokra 30 nap múlva, július 8-ától adhatják be a vállalkozások konkrét elképzeléseiket - közölte a szaktárca.


A "Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" című felhívás 65 milliárd forint keretösszegéből a pályázó vállalkozások számára lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására. A kormány a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 50-500 millió forintközötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

A "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" című felhívás célja a vállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázók 5-50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. A felhívás meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg szabad vállalkozási zónának minősülő településen megvalósuló fejlesztések esetén 10 milliárd forint, a szabad vállalkozási zónán, valamint a közép-magyarországi régión kívül megvalósuló fejlesztések esetén pedig szintén 10 milliárd forint.

Nagy számban jelennek meg még gazdaságfejlesztési pályázati kiírások az év folyamán, még további nagyságrendileg 700 milliárd forint keretösszegben - mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. Hozzátette: a következő hét évben a magyar kormány nagy hangsúlyt helyez az iparfejlesztésre, melynek eredményeként szeretnék elérni, hogy az ipar GDP-hez való hozzájárulása a jelenlegi 20-22 százalékról 30 százalék fölé emelkedjen.

Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: