Brit vihar - Alig voltak fennakadások a Budapest-London légiközlekedésben

A hétfő reggeli járatok elindultak Budapestről Londonba, csak az egyik gép szállt fel egyórás késéssel - közölte Kurucz László, a Budapest Airport (BA) szóvivőhelyettese az MTI-vel annak kapcsán, hogy Nagy-Britannia déli harmadában súlyos fennakadásokat okozott az utóbbi évek legnagyobb vihara.

MTI - A két kora reggeli gép menetrend szerint elindult Budapestről Londonba. A British Airways 8 óra 15 perces járata egy órával később szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről, a gép a London nyugati határában fekvő Heathrow-ra megy.

A jelenlegi információk szerint a légitársaság délutáni gépe várhatóan egyórás késéssel érkezik majd Budapestre, de a járat pontos menetrendjét még nem tette közzé a British Airways - mondta el a szóvivőhelyettes.

Budapestről négy légitársaság közlekedik London négy repülőterére, hétfőn a menetrend szerint összesen tíz járat indul a Liszt Ferenc-reptérről.

Nem a brit időjárással, hanem egyéb forgalmi okokkal van összefüggésben, hogy a WizzAir 62 205-ös járata várhatóan három és fél órás késéssel, délután indul majd Budapestről, illetve este is ugyanennyi késéssel érkezik vissza Londonból - közölte a szóvivőhelyettes.

Kurucz László felhívta a figyelmet: további késésekről, illetve járattörlésekről egyelőre nincsenek információk, de elképzelhető, hogy lesznek változások. Ezért kérik az utasokat, hogy tájékozódjanak a menetrendről a www.bud.hu honlapon, illetve a légitársaságoknál.

Hétfőn halálos áldozatokkal járt és súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely végigsöpört Londonon is. Több mint 260 ezer angliai háztartásban megszűnt az áramellátás, és a brit főváros tömegközlekedése gyakorlatilag összeomlott.

A brit meteorológia beszámolója szerint a legerősebb, 159 kilométer/órás széllökést a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a többi országrészben, köztük Londonban is 90-110 kilométeres sebességű szélvihar volt.


Megosztás a Google Pluson