Fenyegető ómen jelent meg

Az egyik neves technikai elemző szerint az amerikai tőzsdén bejelzett az egyik, kisebb nagyobb tőzsdei lejtmeneteket, s néha nagyobb krachokat megelőző technikai mutató, a Hindenburg-ómen. A mutató a piac belső gyengeségét jelzi, de emiatt még nem kell pánikszerűen eladni.


Tom McClellan, a McClellan Market Report egyik szerzője szerint tegnap megjelent az amerikai részvénypiacon az úgynevezett Hindenburg-ómen, amely sokszor előzi meg a tőzsdei lejtmenetek kialakulását, s néha a nagyobb tőzsdekrachokat is - tudósít a Marketwatch. Ez persze nem feltétlenül jelzi azt, hogy nyakra-főre eladási pozíciókat kellene nyitni az újabb és újabb csúcsokra kapaszkodó tőzsdeindexekre, azonban fokozott óvatosságra intheti a vásárlókat.

Mint korábban írtuk, a komplex technikai mutató nevét a világ legnagyobb léghajójáról kapta, amely miután teljesítette tizenhetedik transzatlanti útját, 1937-ben New York közelében felrobbant, s rövid idő alatt a lángok martaléka lett. A mutatót egy Jim Miekka nevű matematikus és technikai elemző fejlesztette tökélyre, s meglehetősen bonyolult feltételrendszere van. A New York Stock Exchange-en az adott napon az éves csúcsot és éves mélypontot ütő részvények aránya egyaránt nagyobb kell legyen a tőzsdén jegyzett összes papír 2,2 százalékánál. Lehetőleg a két szám közül a kisebb is legyen nagyobb, mint 68. Az adott napon a McClallen-oszcillátor nevű mutató (az aznap emelkedő és csökkenő részvények számából alkotott mutató, amely a piac állapotát mutatja) negatív tartományban kell tartózkodjon. A NYSE vezető indexének 10 hetes átlaga emelkedjen eközben. Az éves csúcsot ütő részvények száma nem lehet nagyobb, mint az éves mélypontot elérő papírok számának kétszerese.

Ha megjelenik a fenti formáció, akkor − legalábbis kitalálója szerint − 77 százalékos a valószínűsége annak, hogy egy 5 százalékot meghaladó értékű árfolyamcsökkenés következik be a vezető részvényindexekben a következő 40 napban, s 24 százalékos a valószínűsége, hogy egy nagyobb piaci összeomlás van soron. Bár sokszor előfordult már, hogy a fent leírt együttállás megvalósult a piacon, s ezt nem követte összeomlás, azonban tanulmányok szerint az elmúlt harminc évben az összes nagyobb piaci krachot megelőzte a Hindenburg-ómen. A piac rövid távú gyengeségét mindenesetre jól jelzi a mutató, az eddigi esetek mindössze 8 százalékában nem következett megjelenése után egy 2−5 százaléknyi lejtmenet a piacon.

A mutatóra ugyanakkor meglehetősen elég nehéz kereskedési stratégiát alapozni, nem jelzi ugyanis, hogy pontosan milyen árfolyamon kellene eladási pozíciót nyitni, és hol kellene azt lezárni. Többször előfordult már ugyanis, hogy bejelzett a mutató és meg is indult egy masszív korrekció a piacon, azonban a mutató jelzése és a korrekció megindulása közötti időszakban még annyit emelkedett a piac, hogy a később bekövetkezett esés csak az utolsó hetekben elért nyereségeit törölte le.

Maga Tom McClellan szerint sem kell jelenleg arra gondolni, hogy a mutató most egy durva eladási hullámot jelezne előre a piacon ,tekintve, hogy jelenleg az amerikai tőzsdék szempontjából szezonálisan az egyik legerősebb időszakában járunk.

Forrás: napi.hu
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: