Az erős novemberi adat után lassulásra számítanak az elemzők az ipari termelésben

A vártnál jobb novemberi ipari termelési adat után a következő időszakban lassulásra számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint tavaly novemberben 5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés éves összehasonlításban az októberi 1,7 százalékos bővülés után.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a KSH csütörtökön közölt ipari termelési adatait kommentálva kifejtette: a novemberi szám jóval magasabb lett a vártnál, azonban - többek között a beszerzésimenedzser-index adatok alapján - decemberben lassulásra lehet számítani, amihez a Suzukinál történő modellváltás is hozzájárulhat. A szakértő 2014-re átlagosan 7,5, idénre pedig 5 százalékos ipari növekedéssel számol.

Hozzátette, hogy az idei év első felében valószínűleg 5 százalék alatt marad a bővülés, és a nyári hónapoktól várható a gyorsulás. Ennek az az oka, hogy az exportpiacok gyengélkednek, az európai uniós pénzekből idén kevesebbet hív le Magyarország, illetve a korábbi nagyobb beruházások is kifutnak - tette hozzá Németh Dávid.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában szintén kiemelte, hogy a várt 2,4 százaléknál lényegesen nagyobb, 5,8 százalékos dinamikával bővült a magyar ipari termelés novemberben. Hozzátette: rövid távon a forint gyengülése segítheti az exportot, de várhatóan mérsékelt marad az ipari növekedés dinamikája.

A Buda-Cash elemzője megjegyezte: a kedvező novemberi adatnak "volt honnan javulnia", hiszen októberben havi szinten 2,6 százalékos visszaesést mért a KSH - míg most 3,3 százalékos bővülést -, az éves index pedig közel másfél éves mélyponton állt. 

A tavalyi év első 11 hónapjában összességében 7,6 százalékkal nőtt az ipar kibocsátása, elsősorban az erős első félévi dinamikának köszönhetően - ismertette. Augusztusban váratlan visszaesés következett be, főként az autóipar ingadozó teljesítménye miatt, és azóta is viszonylag "gyengén muzsikált a hazai ipar" - írta Réczey Zoltán. Hozzátette: az alacsonyabb dinamika részben a magasabb bázisadatoknak is köszönhető, de ezzel együtt is némiképp kifulladni látszik a növekedés.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: