Nem késleltette a vidékfejlesztési programot az államtitkárság költözése

Semmiféle hátrányt nem szenvedett a vidékfejlesztési program az államtitkárság Kecskemétre költözése miatt - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden az Országházban.


Kis Miklós Zsolt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága keddre meghirdetett ülésén beszélt erről, amely határozatképtelenség miatt - a kormánypárti képviselők nem mentek el az ülésre - konzultációs fórummá alakult át.

Elmondta: 2015. december 31-ig van lehetőség az előző időszak vidékfejlesztési forrásainak megvalósítására, elszámolására és kifizetésére is. Rendeletmódosítás kezdeményeztek azért, hogy a folyamatban lévő pályázatok zökkenőmentesen valósuljanak meg. 

Ismertette: vidékfejlesztési forrásból rekordszámú kifizetést teljesítettek 2014 végéig, 84 milliárd forintot fordítottak környezetvédelemre, vidékfejlesztésre pedig 39,6 milliárd forintot fizettek ki.

A 2014-20-as vidékfejlesztési programot 2014 szeptemberében nyújtotta be Magyarország, amire megérkezett a bizottság visszajelzése. Az abban szereplő legtöbb észrevétel technikai jellegű pontosítást igényel - közölte az államtitkár.

Kiemelte: a közös agrárpolitika költségvetését több mint 10 százalékkal csökkentették, ennek ellenére Magyarország több támogatást tud lehívni 2014-20-ban, mint a 2007-13-as költségvetési időszakban. Vidékfejlesztésre kevesebb forrás áll rendelkezésre, de a közvetlen kifizetésekből és a nemzeti támogatásokból összességében több mint 350 milliárd forinttal nőtt a rendelkezésre álló összeg.

A tervezett napirend szerint a képviselők beszámolót hallgattak volna meg az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) mezőgazdasági termelőket érintő eddigi tapasztalatairól is. 

Ezzel kapcsolatban Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára elmondta: lehet a rendszert kritizálni, de abban egyetértés van, hogy jó eszköz az áfacsalások visszaszorítására. Úgy vélte: a rendszert finomhangolással kell életszerűvé alakítani a próbaüzem alatt, ez az éles működésig meg fog történni.

Harangozó Gábor (MSZP) felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a kormánypártok képviselői ismételten nem látogattak el az albizottsági ülésre, vélekedése szerint ez az eljárás méltatlan egy demokráciában.

Az ekáer-t szerinte átgondolatlanul vezették be, sok részlet nincs jól kitalálva benne, ezeket szeretnék tisztázni, még a rendszer februári élessé válása előtt, amikortól már büntetés is kiszabható - tette hozzá.

Gőgös Zoltán (MSZP) szerint el kellene halasztani a február eleji éles indítást. Az áfacsalások visszaszorítására az áfakulcs csökkentése lett volna a legjobb megoldás, ami nem igényelne az ekáer-hez hasonló bonyolult adminisztrációt - tette hozzá.

Forrás: MTI
Megosztás a Google Pluson

0 hozzászólás: